*Barbi szemszöge*
A vicces ebédünk után elmentem a szobámba egy kicsit. Éppen akkor az sms-t jelző hang megszólalt a telefonomból, így előkaptam, hogy megnézzem. Ismeretlen számtól érkezett, izgatottan olvastam bele: ,,Tudom, hogy nem szeretnél velem beszélni. De megváltoztam! Nem kaphatnék egy újabb esélyt?" Igaz, nem volt szám, de tudtam, hogy ki az. Sokféle érzés kavargott akkor bennem. Fájdalom, bosszúvágy és egy parányi megbocsátás. Nem tudom miért, de egy kicsit komolyan vettem azt, amit mondott. Lehet, hogy tényleg megbánta, és az elmúlt idő alatt megváltozott. Talán megérdemel egy újabb esélyt...
-Bejöhetek? - kopogott az ajtómon Sophie.
-Persze! - eszméltem fel a gondolatmenetemből. - A többiek? - kérdeztem, miközben ő lehuppant mellém az ágyra.
-Elmentek!
-Jellemző! Megtömik a hasukat, és már el is tűnnek! - nevettem rá.
-Hát igen! - mosolygott mellettem.- Hé, minden oké?
-Igen, csak... Mi van, ha igazat mondott, és tényleg megváltozott?
-Hmm...az is meglehet. Bár nem tudom, én ezek után nemigen hinnék neki.
-Na kinek van munkája?? Nekem! És kinek nincs? Hát Dorinenak! - hallottuk meg Vicky kiáltozását.
-Hol? - kérdeztük tőle mosolyogva.
-Valami híres fodrász szalonban! Nem éppen ilyet akartam, de megteszi! - vigyorgott boldogan.
*Sophie szemszöge*
Végre a délutánunk szabad volt, mert egyikőnknek sem kellett dolgozni mennie. Így hát elindultunk csavarogni, nézelődni, vásárolni, bármit csinálni csak jól érezzük magunkat.
-Emlékeztek még az első napunkra, amikor Dorine behányt? - tört ki belőlem a nevetőgörcs.
-Igen! -nevetett mindenki.
-És amikor vízisízett? - röhögött Vicky.
-Lelehet szállni rólam, jó? - durcázott Dorine, de végül belőle is kitört az elkerülhetetlen nevetőgörcs. Még sokáig sétáltunk, majd Emmett futott felénk kissé zaklatottan.
-Heló! - köszöntünk neki kórusban.
-Sziasztok! Figyi, egy srác már egy órája ott üldögél a kávézóban, de nem rendel semmit! Nem tudjátok, hogy ki lehet az?
Ekkor mindenki kíváncsian arra fele pillantott.
-Hogy néz ki? - kérdezősködtem.
-Hát, barna haj, olyan 30 vagy 32 éves lehet. - miközben beszélt, közeledni kezdtünk a kávézó felé. Hirtelen kirajzolódott az ismeretlen férfi alakja, és a személyleírás is tökéletesen illett rá. Tom üldögélt fáradtan az egyik széken. Barbi kis habozás után megszólalt:
-Beszélek vele... - indult el, de nem tartottuk vissza, hisz valamikor úgyis meg kellett volna beszélniük.
*Barbi szemszöge*
Odalépdeltem Tomhoz, mire ő rám pillantott, és egy cseppnyi remény ragyogott fel a szemében. Leültem mellé és nagy nehezen kiböktem magamból egy kérdést:
-Miért jöttél Los Angelesbe?
-Felajánlottak egy új munkát, és amikor megtudtam, hogy te is itt vagy rögtön felkerestelek.
-És mi lett azzal a lánnyal, akivel velem együtt jártál még anno?
-Szakítottunk. - felelte tömören. - Nézd... nagyon elrontottam annak idején, tudom, hogy nehéz, de nem kaphatnék egy újabb esélyt?
-Tom, annyi esélyt kaptál, hogy megváltozz!
-Tudom! De kérlek! - kezdtem elhinni, hogy igazat mond. - Ráébredtem, hogy nagy hülyeséget műveltem régen... de már nem vagyok olyan! - nem feleltem, csak gondolkodtam a szavain. Talán tényleg nem ugyanaz mint akkor... - Na? Kérlek!
-Nem tudom! Ezen.... ezen még sokat kell gondolkodnom! - mikor ezt kimondtam, felálltam a székről és az ajtó felé vettem az irányt. De a szemem sarkából még mindig láttam őt, ahogyan szemeivel engem figyel.
*Sophie szemszöge*
Mikor odakint vártuk Barbit, két ismerős alak battyogott felénk. James és Logan volt az.
-Hát ti? - kérdeztem mosolyogva.
-Úton a stúdióba. - mondta James. - Nem kísértek el?
-De! - vágtuk rá egyszerre Vickyvel.
-Én itt maradok, megvárom Barbit! - szólalt meg Dorine.
-Oké, majd meséljetek! Heló! - köszöntünk, el majd elindultunk. A biztonságiak most is beengedtek, már nem is csodálkoztak annyira.
-Hmm... most nem is késtünk! - lepődött meg Logie, az óráját bámulva.
-Á, sziasztok fiúk! - oldalazott ki Jerome az irodájából, majd mikor észrevette Vikcyt rögtön bemutatkozott.
-Örvendek! Jerome Cox! - köszönt neki kedvesen.
-Én is! És Victoria Witchburn! - mosolygott, majd arrébb tette szőke tincseit.
Megint beültünk az ,,irányítópult" mögé, és onnan hallgattuk a fiúkat. Mikor kijöttek szünetre elballagtunk a folyosón lévő automatákhoz.
-Vizet, vizet, vizet! - dobálták be szomjasan az érméket, majd megkönnyebbülten kortyoltak bele az italba.
-Csoki! - szólaltunk meg egyszerre Vickyvel, majd odalépdeltünk a géphez. Biztosan vicces fejet vághattunk, mikor a várt édesség megakadt a gépezetben.
-Hééé, add ide! - kiáltoztam, mintha azt hinném arra majd reagál.
-Csokit akarok! Add ide! - szállt be már Vicky is. Végül már 4-en kezdtük el rugdosni az automatát. Úgy néztünk ki, mint 4 ősember, akik véletlenül időutazók lettek. Mikor végre kiadta a nyalánkságot, mindenki fellélegezve falatozott. Miután mindet megettük, nem maradhatott el a fénykép sem, így előkaptam a telefonomat, és lekaptam a srácokat. Nevetve raktam fel twittere.
*Barbi szemszöge*
Kissé fellélegezve léptem ki az ajtón. Örültem, hogy túlestem ezen a kínos beszélgetésen. Már csak Dorine várt rám odakint.
-Hát a többiek?
-Leléptek a stúdióba. - felelt tömören. - Na mesélj már, mi volt? Miért jött egyáltalán Los Angelesbe?
-Elvileg kapott valami új munkát itt.
-És a csaj? A csajjal mi van?
-Én is pont ezt kérdeztem, és azt mondta szakítottak. Meg arról is beszélt, hogy megbánta, és megváltozott.
-Állj, állj, állj! Ugye te nem hiszel ennek a baromnak?
-Ahhjj, Dorine nem tudom! Nem tudom, hogy hihetek-e neki! Egyszerűen nem tudok dönteni!
-Biztosan jól döntesz majd! - mosolygott rám. - De elhiszem, ha még nem jutottál dűlőre.
-Szerinted amúgy tényleg megváltozott?
-Nem tudom, szerencsére én még itt nemigen találkoztam vele. Bár nem úgy ismerem aki órákat üldögél, hogy várjon egy lányra. Lehet, hogy más ember lett, de az is lehet, hogy ez egy álca. Igazából, fogalmam sincs mit kéne tenned.
Sóhajtottam egy nagyot, majd hazasétáltunk.
*Vicky szemszöge*
A szünet után, még kicsit énekeltek a srácok, majd fáradtan jöttek ki a mikrofonoktól. Odasiettem Jameshez, és egy gyors csókot leheltem a szájára, majd összeszedelődzködtünk, és elindultunk haza. Jobban mondva hozzánk, de a fiúk is jöttek. A többiek még nem értek haza, így behuppantunk a TV elé. Minden csatornán unalmas sorozatok mentek, így kénytelenek voltunk a ,,Hírességek hírei"-t nézni. Most nem az öltönyös fickó beszélt, hanem egy 40-es kinézetű nő.
,,Most pedig hallgassák meg híreinket röviden: Paris Hilton most Californiában keresi meg ,,öribariját". Selena Gomez az új slágerén dolgozik. James Maslow rátalált a szerelemre?..." Ekkor Logan és Sophie szinte egyszerre kezdtél el fel-le húzogatni a szemöldöküket. Izgatottan néztük tovább a műsort, amiben lesifotók kerültek elő rólam és Jamesről. Persze a nő nem minden mondatában tükröződött az igazság, de mindegy, hisz mi tudjuk, hogy valójában mennyire szeretjük egymást.
*Barbi szemszöge*
Mikor végre hazaértünk, a négy jómadár már otthon terjeszkedtek a kanapén. Elmeséltük nekik röviden a Tom-os ügyet, majd mindenki elkezdte kifejteni a véleményét.
-Szerintem még mindig ugyanolyan szélhámos. - kezdte Vikcy.
-Nem is tudom. Engem kicsit meggyőzött ez a kávézós szitu. - mondta James is. Miután meghallgattam mindenki véleményét, elvonultam a szobámba, hogy elgondolkozzak azon, vajon én mit gondolok. Sokféle gondolat kavargott a fejembe. Sehogy sem tudtam dönteni, így papírt és ceruzát ragadtam. Próbáltam indokokat írni, hogy miért kéne megbocsátanom, és miért nem. Az agyam folyamatosan azt diktálta, hogy Tom egy szemétláda, de a szívem valamiért nem engedett neki...
*Sophie szemszöge*
Valaki csöngetett az ajtón, ezért Logie kíséretével az ajtóhoz siettem. Odakint a szomszéd nő állt, aki a múltkor macskalopással vádolta Dorine-ékat.
-Jónapot! Tán nincs meg a macska? - nevetett Logan mellettem, de gyorsan csendre intettem.
-Jónapot! Igazából csak kérdezni szeretnék. - mondta mogorván. - Hányan laknak ebbe a házba? Mert, már ne is haragudjanak, de az a lárma amit csapnak..!
-Négyen, csak néha eljönnek a barátaink. - feleltem nyugodtan.
-Nézze! Nem érdekelnek a barátai, de a macskáim és én nem tűrjük a zajos szomszédokat! - ezután sarkon fordult, és elviharzott. Logiera pillantottam, és egyszerre tört ki belőlünk a nevetőgörcs.
-A macskáim és én nem tűrjük a zajos szomszédokat! - mondta elváltoztatott hangon, amin csak még jobban nevettünk.
-Mi a vicc tárgya? - kérdezte James, de mi Logannel meg sem tudtunk szólalni a röhögéstől.
-Ezek hülyék! - nézett ránk felvont szemöldökkel Vicky, majd tovább beszélgettek kettesbe.
Annyira jó :D és az a macskásnő megörjít :)) Awww, kérem a köviiiit...imádom! ^^ <3
VálaszTörlésköszönöööööööööm:)<3
Törlés