18. Welcome at home

Sziasztok!:) Nos igen, tudom, egy kicsikét régen érkezett már új rész, de mostanság sajnos rengeteg dolgom volt így a felvételi időszakában...  A lényeg, hogy mostanra viszont hoztam egy új részt, de mivel az előző már jó régen volt, így összeszedtem, hogy mi is történt a 17. részben: A négy srác repülőre szállt, és elutazott kisebb fellépésekre és megbeszélésekre. A lányok mindeközben próbálják ugyanúgy folytatni mindennapi életüket, ami kisebb-nagyobb problémákkal ugyan, de valahogyan sikerül. Vicky többször is összefut Brian-nel aminek egyikőjük sem örül túlságosan. Barbi és Tom a tengerparton romantikáztak. A lányok fejében már erősen szerveződik a hazaváró buli aminek nemsoká itt is lesz az ideje...
Ennyi volt a ,,visszatekintés", jó olvasást a 18. részhez!:)

*Barbi szemszöge*

Reggel a nap felkelő sugarainak meleg érintése keltett. Megdörzsöltem a szemem, és ekkor vettem észre, hogy Tom pulcsija takaró gyanánt van rajtam, a fiú karja pedig átkarolta a mellkasomat.
-Van ott valaki? - hallottam meg egy férfi hangot a távolból. Ijedten odakaptam a fejem, és gyorsan keltegetni kezdtem Tom-ot.
-Kelj fel! Gyere, rohanjunk! - kezdtem el sietősen öltözködni, és összepakolni a dolgainkat.
-Mi a baj? - nézett körül álmoskásan a fiú, de egyből elkezdett szedelőcködni amint észrevette a strandot takarító srácot. - Gyere! - ragadta meg a kezemet, miközben az összeszedett cuccait a kezébe vette. Halkan odafutottunk a napernyőbérlő bódé mögé és visszafolytott lélegzettel figyeltük ahogyan a takarító körbeszemléli a terepet. Halkan elkezdtem kuncogni, mire a nevetés határán lévő barátom lepisszeget, és a számra tapasztotta a tenyerét.
-Oké... azthiszem elment! - indult el nesztelenül a homokban, majd pár másodperc után óriási nevetésben törtünk ki mindketten.
-Mit szólnál egy fincsi reggelihez? - helyezte a kezét a derekamra.
-Hmm... benne vagyok! - mosolyogtam rá, majd egy gyors csók után elindultunk az autója felé. Bepakoltunk a csomagtartóba, majd a járműbe szállva elindultunk úticélunk felé.
Nem sokkal később oda is értünk, s kéz a kézben léptünk be az ajtón. Leültünk egy üres boxba, majd az étlapért nyúltunk.
-Sziasztok! Mit hozhatok? - jött oda hozzánk egy fiatal lány tollal és notesszal a kezében.
-Szia! Én egy... cappuccinot kérnék és gofrit csokiöntettel! - mosolyogtam rá, miután felnéztem az étlapból.
-Rendben... - jegyzetelt, majd Tomra nézett. - És neked?
-Én is ugyanezt, de cappuccino helyett csak egy kávét! - a lány megint firkantani kezdett, majd egy mosollyal az arcán egy ,,mindjárt hozom" - al távozott. Tom felrakta az asztalra kezét, és ujjait összekapcsolta az enyémekkel.

*Sophie szemszöge*

Az idő múltával egyre inkább közeledtünk a fiúk hazatéréséhez, azonban a gondolatban igazán jól eltervezett ,,üdv itthon" buli szervezése még sehol sem tartott. A reggeliző asztal tökéletesnek bizonyult a helyzet megoldására, így gyorsan összekaptam magam, hogy beszélhessek a többiekkel pár finom falat keretében.
-Jó reggeeelt! - köszöntöttem Vickyt és Dorinet egy nagy mosollyal.
-Neked is! - szólalt meg Vicky a kávéfőzőnél ügyködve, hátra sem fordulva, annyira bele volt mélyedve a dolgába. - Kérsz kávét?
-Igen, légyszi! - ültem le az egyik székre. - Barbi?
-Még nem ért haza. - felelt Dorine, miközben egy újabb falat müzlit emelt fel kanalával a táljából. - Egyébként mindjárt péntek... Nem kéne szervezkednünk?
-De, pont ezt akartam mondani! - indultam el a hűtő felé.
-Szerintem ne kerítsünk neki nagy feneket... - rakott le az asztalra Vicky két csésze kávét. - Úgy értem, tartsuk itthon, és rajtunk kívül mást ne nagyon hívjunk meg...
-Igen, én is így gondoltam. - tértem vissza a hűtőtől egy doboz tejjel. - De a kaja és pia beszerzését nem kéne az utolsó pillanatokra hagyni.
-Én elmegyek valakivel, mert ma nem kell bemennem dolgozni. - ajánlotta fel segítségét Dorine.
-Szuper, akkor mehetünk együtt, mert úgyis délutános vagyok! - szürcsöltem bele a frissen lefőzött kávémba, de hamar el is emeltem a számtól, mivel túl forró volt.
-Vicky te pedig hívd már majd fel légyszi Mendyt! Kendall biztosan nagyon örülne neki, ha ő is itt lenne. - fordult Dorine a szőkeség felé.
-Jó, bár nincs meg a száma... tudja valaki? - ült fel a konyhapultra.
-Úhh, nekem nincs... de talán Logan tud nekünk segíteni! - emelkedtem fel a székemből.
-De mégis mit mondanál neki, mire kell? - helyezkedett el kényelmesebben a pulton a lány.
-Nem tudom, majd kitalálok addig valamit... - nyúltam újra a csészém után.
-Remek, addig is induljunk el bevásárolni, mert a hűtő is kezd kiürülni! - pattant fel Dorine is helyéről, majd pár perc múlva mindhárman a szobánkba siettünk készülődni.

*Logan szemszöge*
.
Épp egy interjúra tartottunk amikor megcsörrent a telefonom. Sophie keresett, így gondolkodás nélkül vettem fel.
-Szia! - köszöntött vidám hangján. - Nem zavarlak?
-Hát, van pár szabad percem, főleg rád! - mosolyodtam el.
-Köszi! - hallottam a vonal másik feléről. Az arcát nem láttam ugyan, de éreztem, hogy ő is elmosolyodott. - Figyi, szeretnénk tartani egy csajos ebédet valamelyik nap, és gondoltuk Mendyt is meghívjuk... Megtudnád adni nekem a számát?
-Öhhm, persze, mindjárt kilesem Kendall telójából... - óvatosan átnyúltam az asztalra, ahol ott pihegett a keresett tárgy. A tulajdonosa épp James-sel keresett valami iható kávét, így volt időm keresgélni a névjegyzékben. - Meg is van! - szóltam bele újra a telefonba, majd lediktáltam a számokat.
-Úhh, nagyon köszi... Ma még hívlak, de most mennem kell, Dorine-nal elmegyünk bevásárolni. Puszi, szeretlek! - köszönt el kedvesen.
-Én is téged! - raktam le a telefont, majd Kendall-ét is visszahelyeztem a helyére.

*Vicky szemszöge*

A péntek iszonyatos lassúsággal ugyan, de végül csak eljött, így boldogan keltem föl az ágyból. Finoman belebújtam a már kikészített mamuszomba, majd kezembe véve a telefonomat elindultam a konyha felé. A reggeli kávémat készítve beléptem twittere és érdeklődve álltam neki a James és én által alkotott páros rajongóinak és ellenzőinek üzeneteinek olvasásához. A forró csészével leültem egy székre, s önfeledten beleástam magam az olvasásba. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kávémból már egy csöpp sem maradt, így egy ,,najó ez lesz az utolsó" mondatot elmotyogva magamnak, készülődve a széktől való elemelkedéstől kezdtem neki reggelem utolsó üzenetének a végigszemléléséhez. Amint végére értem az első pár szónak, már is iszonyatos sebességgel huppantam vissza ülőhelyemre. Pillanatokig csak bámultam a telefonom, és újra és újra végig olvastam a már agyamban is teljességében memorizált szöveget.
-Jóreggelt! - lépett be az ajtón egy nagy mosollyal az arcán Barbi. - Jó későn keltél, mi már rég fent vagyunk! - kezébe vett egy poharat, majd öntött magának egy kis vizet. - Minden rendben van?
-Azt hiszem nem... - néztem rá gondterhelten, mire aggódó arckifejezéssel foglalt helyet mellettem. - Olvasd! - nyújtottam felé a telefonomat.
-Csak idők kérdése volt, hogy mikor kezdesz el valakivel James háta mögött kavarni... vagy mindenkivel így viselkedsz egy super marketben? - olvasta fel hangosan barátnőm az üzenetet, majd ujjával rákattintott a mellékelt képre, melyen a pár nappal ezelőtti véletlen összefutásaim amatőr fotói voltak összevágva, természetesen a super-marketes incidens képével egyetemben.
-Nyugi, ez csak egy James rajongó túlzott bosszúvágya, amiért nem ő a barátnője... - nyugtatgatott a lány, bár nem nagyon hatott.
-Jó, de ki az az őrült, aki mindenhová követ, és félreértelmezhető képeket gyárt rólam? - kaptam ki kezéből a telefont, és a lány profiljára kattintottam.
-A jelek szerint valami noname csaj! - hajolt oda hozzám, hogy ő is alaposan végigszemlélhesse a rosszakaróm twitterjét. - Vagyis, gondolom semmit nem mond neked az a név, hogy ,,Maslover1600".
-Hát nem... - sóhajtottam egy nagyot, majd bambán újra bámulni kezdtem a képernyőt.
-Na jó tudod mit? Hagyd ezt a francba, és inkább gondolj arra, hogy ma hazajönnek a srácok! - nézett rám biztatóan, mire megjelent az arcomon egy halvány mosoly, s a telefonommal együtt visszaindultam a szobámba. Vettem egy nagy levegőt, s hogy ezt az egész twitteres történetet minél hamarabb elfelejthessem, elindultam sétálni. Magamra dobtam pár lenge, nyári ruhát, s a kulcsomért nyúlva az ajtóhoz mentem.

*Logan szemszöge*

Szerencsénkre hamarabb eltudtunk indulni hazafelé mint hittük, tehát este helyett már délután haza fogunk érni. Mindannyian csak arra vártunk, hogy otthon kipihenhessük az elmúlt két hét fáradalmait, na meg, hogy meglátogathassuk a többieket.

Mikor megpillantottam a Los Angeles feliratú táblát, már tárcsáztam is Sophiet, hogy elmondhassam neki a jó hírt, miszerint pár percen belül otthon vagyunk.
-Szia! - köszöntem bele a telefonba, mire vidám hangon ő is megszólalt.
-Szia Logan! Mikor jöttök? - kérdezte a hangjából egyértelműen kivehető izgatottsággal.
-Pont ezért hívtalak! A tervezett esti megérkezés helyett már pár perc múlva ott leszünk! - mosolyogtam.
-Ez...ez szuper! - hallottam a vonal másik feléből. - Öhmm, gyorsan elmondom a többieknek is! Puszi! - hadarta el gyorsan mondanivalóját, majd lenyomta a telefont. Hmm, ez fura...

*Sophie szemszöge*

-Emberek! - kiáltottam el magamat a nappali közepén, mire mind a hárman előbotorkáltak előbbi tartózkodási helyükből. - Most hívott Logan, perceken belül itt lehetnek! - huppantam le a kanapéra.
-Tessék? - tűrt egy hajtincset a füle mögé idegesen Vicky. - Nem úgy volt, hogy estefelé?
-De, de valamiért hamarabb el tudtak indulni.... - álltam fel mégis ülőhelyzetemből, hisz számítottam rá, hogy nemsokára iszonyatos kapkodással kell mindent elrendeznünk.
-Oké, akkor van körülbelül öt percünk mindenre! Vicky te hívd fel Mendyt, én töltök mindenkinek pezsgőt, Barbi és Sophie ti pedig rakjátok ki az ,,Üdv itthon" feliratot! Rendben? - adta ki a parancsokat Dorine, de válaszul senki nem felelt, csak rohant mindenki a dolgára. Barbival a szekrényhez siettünk, és a legfelső polcon egyszerre kezdtünk kutakodni a dolgok között.
-Ez nem az...ez sem az.... HOL A FENÉBEN VAN? - kommentáltam az addig sikertelennek bizonyult keresésünket.
-Itt van! - kiáltott fel barátnőm boldogan, mikor a szekrény leghátsó zugában rátalált az összehajtott papírra. - Még is mi a fenének raktuk oda? - kérdezte, miközben egy székért nyúlt, hogy legyen mire ráállni, hogy ki tudjuk feszíteni valahogyan a feliratot. Még, ha tudtam volna a választ, akkor sem mondtam volna el az időhiányunk miatt.
-Mendy azt mondta siet ahogy tud! - kiáltotta Vicky a másik szobából.
-Tom! - állt meg a keze Barbinak a levegőben. - Szólt valaki Tomnak? Ááá, gyorsan felhívom! - a nagy sietségben teljesen megfeledkeztünk a csapat már nem is olyan új tagjáról. Barátnőm a telefonjával átviharzott a szoba másik felébe, és tárcsázni kezdett. Mindeközben én befejeztem a felirat kiakasztását, így átmentem a konyhába Dorine-nak segíteni.
-Még kell egy pohár... keress még egy ilyen poharat! - mutatott az asztalra, melyen már egy fémtálcán pihegett 9 darab pezsgőspohár jól teletöltve.
-Oké, oké nyugi! - nyitogattam a konyhaszekrény ajtajait. - Tessék! - kaptam le végül az egyik polcról a keresett tárgyat. Sietősen kikapta a kezemből, majd ugyanúgy cselekedett vele mint a többivel. Hamarosan csengettek. Ledöbbenten néztem Dorine-ra, aki biccentett a fejével, hogy nyissam ki az ajtót. Lenyomtam a kilincset, majd egy nagy kő esett le a szívemről: csak Mendy volt az.
-Jó gyorsan ideértél! - mosolyodtam el, majd beengedtem. Rá alig egy percre Tom is megérkezett, s addigra már mi is elkészültünk nagyjából. A pezsgőspoharak az asztalon voltak, a felirat is büszkén díszelgett, mi pedig izgatottan álltunk, készen arra, hogy bármelyik pillanatban megérkezhetnek a srácok. Egy kis idő múltán csöngettek is, mire Vicky az ajtóhoz lépdelt, s kinyitotta azt. Mi egyszerre zendültünk rá az ,,Üdv újra itthon!" szöveg kiabálására, a srácok pedig meglepődve álldogáltak az előtérben.
-Annyira hiányoztatok! - mosolyodtam el, majd Logan nyakába ugrottam, aki szorosan átölelt. Lehuppantunk mindannyian a kanapéra, vagy a fotelekbe, a srácok pedig mesélni kezdtek az elmúlt két hétről. A tervezett buli helyett ugyancsak beszélgettünk, még is mind jól éreztük magunkat.
-Uhh... én most olyan fáradt vagyok, hogy képes lennék átaludni az egész hátralévő napot! - ásított egy nagyot Carlos. A másik három fiú is kialvatlan volt, így lassan elindultak hazafelé, hogy kipihenjék ezeket a pörgős napokat. A tervezett buli helyett ugyancsak beszélgettünk, még is mind jól éreztük magunkat.

*Vicky szemszöge*

Miután a a srácok elmentek, bevonultam én is a szobámba, egy kicsit lustálkodni. A telefonomat a kezembe kaptam, majd felmentem twitterre. Már egészen kiment a fejemből a reggeli rosszakaróm, amikor egy újabb üzenetet kaptam tőle. Tudtam, hogy ha elolvasom, csak magamat fogom azzal bosszantani, de túlságosan furdalt a kíváncsiság, így megnyitottam. Halkan, suttogva olvastam fel: ,,Ne hidd, hogy reggel olvastad az első és egyben utolsó üzenetemet... Én mindig itt leszek! xoxo". 
Sóhajtottam egyet, s inkább a fülhallgatóm társaságában kívántam folytatni a napomat. Nem akartam, hogy akárki is tönkre tehesse a hangulatomat.

Awards and THE RESULT :)

Helóó!:) Ma nem résszel jöttem, (de idővel az is érkezik) hanem azért mert pár kedves emberkétől kaptam díjat, no meg egy versenyen elért helyezésemet is megosztanám veletek...:) 

Az első díjat hüse vivien rusher - től kaptam, amit nagyon szépen köszönök:))

Kérdések: 

Szeretsz-e írni? - Igen, nagyon is:)

Hogyan kezdted el? Nehezen? - Nem, mivel az ihlet már egy ideje ott pihegett a fejemben.:)

Volt-e olyan valaki aki inspirált az írásban? - Igen, legfőképp a legjobb barátaim, de utána megismertem még pár emberként a blogoláson keresztül, akik szintén inspiráltak.:))

Hobbi/hobbik? - Hobbimnak azt nevezném, amikor a barátnőimmel beszélgetünk vagy ilyesmi... engem ez valahogy kikapcsol:) De persze az írás is egyfajta hobbi, szabadidőmben szívesen foglalkozom vele^^

Milyen blogokat olvasol? - Hmm, sokfélét, bár ha a témáját nézzük, a többsége Big Time Rush-os.

Van-e kedvenc blogod? - Nagyon sok olyan blog van, amiket a kedvenceim közé sorolok, mindegyik más és más ezért nemtudok kiemelni csupán egyet... :)

Mikor tudsz igazából írni? - Amikor van jó sok szabadidőm, és tudom, hogy nem szorongat az idő, mert valahova mennem kell. :))

Kisállat? - Nincsen, viszont nagyon örülnék egynek:)

Hiszel abban, hogy látni fogod kedvencedet? - Igen:))

Volt-e rád hatással egy blog? (érzékeny, vidám, boldog lettél tőle?) - Persze, hogy volt:) Sokszor szomorúvá tett egy-egy blog, vagy épp boldoggá.

Kedvenc étel? - Húúú, ezek közül sem tudom kiválasztani a kedvencemet... :'D

A következő díjat Nanetta Szöllősi-től kaptam, köszönöm szépen^^

Kérdések:

1. Mi inspirál a legjobban? - A barátaim:)

2. Kedvenc együtteseid? - A Big Time Rush a kedvencem, de emellett más együtteseket is hallgatok természetesen...:)

3. Van háziállatod? - Nincs, sajnos...:/

4. Miért kezdtél bele a blogírásba? - Ennek több oka is van. Gépen már eleve írtam pár történetet, és kiakartam magam a blogolásban is próbálni, meg úgy eleve megtetszett az egész. :)

5. Hobbik? - Ezt már az előző kérdéssorban leírtam:D

6. Ki a példaképed? - Nekem nincsen állandó példaképem, hanem olykor-olykor felnézek valakire.:)

7. Mit teszel, ha nem jön az ihlet akkor amikor szeretnéd? - Hagyom egy kicsit, mert erőltetve úgysem tudnék túl jó dolgot összehozni. Előbb vagy utóbb, úgyis kipattan majd valami ötlet...:)

8. Kedvenc állat? - Hmm, nem is tudom, sok állatot szeretek:)

9. Kedvenc szín? - Kék*-* :D

10. Kedvenc olvasmányod? - Hahh...:D Nem tudom....:D

11. Szerinted mitől válik valaki jó íróvá? - Ha nem veszi félvárról az írást, hanem mindent belead, hogy minél jobb dolgot adjon ki a kezei közül, meg persze, ha élvezi is az írást. 

A harmadik díj Fanni Hunyadi-tól származik, köszönöm!:)

Kérdések:

1. Mi a kedvenc idézeted? - Nemtudom, sokat szeretek:)

2. Mire vagy a legbüszkébb? - Hmm... nemtudom:D

3. Van olyan akitől bármikor tudnál mosolyogni? - Van:))

4. Kedvenc szuperhősőd? - Fogalmam sincs... :D

5. Hiszékeny vagy? - A helyzettől függ... de szerintem erre a körülöttem lévő emberek jobban tudnának válaszolni.

6. Melyik blogot olvastad legelőször? - Azt hiszem, a ,,Big Time Rush Stories and Jedward Tales"-t, bár lehet, hogy előtte olvastam még mást is... de ezt olvastam előszőr, amit rendszerességgel is követtem.

7. Melyik a kedvenc nyári dalod? - Nos, sok olyan volt idén nyáron... :)

8. Szeretnél tetoválást? - Nem tudom még, de majd idővel biztosan eldöntöm.

9. Mi szeretnél lenni felnőttként? - Na, ez az a kérdés, amre még nem tudok válaszolni... :P :D

10. Kedvenc országod? - Nincs. Mindegyiket másért lehet szeretni. De, persze Magyarországon szeretek a legjobban lenni...:)

11. Van valami mániád? - Hmm... imádok mindenféle fura szagot: új autók, új cipők vagy ruhák, festék, benzin, kipufogógáz... :D


És akkor most jöjjenek az én díjazottjaim...:) Nemtudom lehet-e ugyanannak is küldeni díjat akitől kaptál, de én megteszem...:D

Egyéni blogok díjazottjai: 

hüse vivien rusher: Big Time Rush Sztorii ♥ , Valahol mindennek el kell kezdődnie... ,  ~Váratlan élet, váratlan helyzet~ ,

Nanetta Szőlősi: Big Time Rush Stories and Jedward Tales , Big Time Stories and Jedward Tales - The SECOND

Szandi Kovács: Életünk a színfalak mögött , Csak egy okot adj, amiért veled tartsak...

~Cherry: Shut up and love me forever , Girl On The Stage , Lost In Love , My dreams: Los Angeles

Riley Anne: Jasmine

RusherForever: Big Time Rush Love Story

H. Renáta: Elizabeth Naplója

Zsófia Tóth: Sophie Clark's life, and the Big Time Rush

georgia rose♡: Stolen Hearts

Csenge Góg: Egy lány álma


Közös blogok díjazottjai: 

Szandi Kovács & ~Cherry~ : Mindenkinek lehet esélye egy jobb életre...


Kérdések: 

1. Mit szeretsz az írásban?

2. Mikor jön meg a legtöbbször az ihleted?

3. Akarsz nyitni egy másik blogot is?

4. Van-e olyan szereplő, akit egy a környezetedben lévő emberről formáztál?

5. Mit csinálsz, ha nincs ihleted?

6. A blogod/blogjaid előtt is írtál már?

7. A részeid hosszát körülbelül egyformára szoktad írni?

8. Melyik szó jellemez téged a leginkább?

9. Melyik évszakot szereted a legjobban?

10. Mivel töltöd a szabadidődet?


Gratulálok a díjazottaknak!:) Na, de van itt még valami... Amikor jelentkeztem a Shut up and love me forever által megrendezett blogversenyre, álmomban sem gondoltam volna, hogy 2. leszek az egyik kategóriában... de így történt, és nagyon nagyon köszönöm ~Cherry~ - nek! :)) 

Nos, a következő résszel pedig sietek ahogy tudok... köszönöm, hogy olvassátok a blogot!:)

17. Goodbye boys, hello problems!

Nos, megérkezett az új rész:) Mostanában én úgy érzem, kicsit laposak lettek a részek, de ennek a résznek az írása közben próbáltam minél jobbat kihozni magamból..:) Időközben kaptam még pár kedves emberkétől díjakat, amiket köszönök szépen, és nemsokára meg is írom, ami ahhoz szükséges...:) Jó olvasást, remélem tetszeni fog! ;)

A telefonbeszélgetés után visszamentem a többiekhez, akikkel még beszélgettünk egy kicsit, majd elmentek, mi pedig lefeküdtünk aludni, hogy felkészülhessünk a korán kelésre.
Reggel teljesen kómásan ébredtem fel a telefonom ébresztőórájára. Kinyújtottam a karom a csörgő készüékért, és leállítottam. Tudtam, hogy nem aludhattam vissza, így egy nagy sóhaj közepette valahogyan feltápászkodtam az ágyból.
-Hé emberek, reggel van! - kiáltottam el magam, miután kiléptem a folyosóra. Az ébresztésemre fáradt nyöszörgések adták tudtomra, hogy a három idiótának sem esik kedvére a korán kelés. Pár perccel később álmosan vánszorogtak ki a szobájukból egyenesen a konyhába.
-Szerintem főzök egy liter kávét... - csoszogott Carlos a kávéfőzőhöz. Szerencsénkre este elmentünk a boltba, így ma nem kellett bevásárlással húznunk az időt. Hamar megreggeliztünk, és nekiálltunk még egyszer utoljára átnézni a csomagjainkat. Ez körülbelül csak annyi volt, hogy ránéztünk mindannyian a bőröndeinkre, aztán egy elégedett mosollyal az arcunkon lehuppantunk a kanapéra. Pár perc múlva Paul a sofőrünk csöngetett az ajtón, mi pedig felkaptuk a bőröndeinket, és kicipeltük az autóhoz.
-A napszemüvegem! - rohantam vissza a kedvenc darabomért, majd utoljára szétnéztem még a házban, nehogy otthon maradjon valami, és bezártam az ajtót.
Paul lerakott minket a reptéren, mi pedig helyet foglaltunk a már jól megszokott váróban.
-Na, ki vagyok? - tapasztotta le valakinek a vékony kis ujjai a szememet. Kíváncsian levettem a kezeit, és hátra fordultam. Mendy állt mögöttem mosolyogva, a többi lánnyal mögötte.
-Hát ti? - lepődött meg Logan.
-Eljöttünk elbúcsúzni! - borzolt bele kuncogva Sophie a fiú hajába, amire morogva igazította meg azt, de utána ő is elmosolyodott.
-Gondoltuk szólunk Mendy-nek is, hogy jöjjön ki! - magyarázta el a helyzetet Dorine.
-Köszönöm lányok! - pillantottam rájuk hálálkodva. Az órára pillantottam. 7:30. Indulnunk kell. Szerencsére magángéppel megyünk, így nem nagy az esélye, hogy itthagynak, de azért nem akartunk késni. Régebben még mi is együtt utaztunk a többi utassal, viszont Jerome mostanra már magángépre ültet minket, ha muszáj, mert a normális repülőkön sok lehet a gabalyodás. Persze, nem arról van szó, hogy a rajongók miatt nem ülünk gépre, mert az összes rushert imádjuk, de ez tényleg így volt a legjobb, így nincs nagy esélye pl. a késésnek sem. A lányok kíséretében kisétáltunk, és vettünk egy végső búcsút tőlük.
-Várlak haza...! - suttogta a fülembe Mendy az ölelkezés közbe. Ez volt az utolsó mondat, amit a felszállás előtt hallottam. Integetve felbattyogtunk a repülőre. Logan becsúszott az ablak mellé, én pedig mellete foglaltam helyet. A Jarlos páros a mellettünk lévő üléseken helyezkedett el. A felszállás előtt még integettünk nekik, majd visszaültünk a helyeinkre. Az út első 15 perce elég unalmasan telt, hamar a felhők fölött voltun, így nem igen láttuk semmit, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a kamerámat. Logannel kicsit hülyéskedtünk, és felvettünk pár röhejes videót.

*Dorine szemszöge*

-Húú, bocsi srácok, de rohannom kell! 8-ra be kell érnem a fogászatba! - kaptam össze magam, miután felszállt a fiúk gépe. A többiek is jöttek velem, hisz nem én voltam az egyedüli, akinek korán kellett beérnie. Szerencsére pontosan beértem a vadonatúj munkahelyemre, és izgatottan kopogtattam az ajtón.
-Tessék! - szólt ki bentről vélhetőleg Greg. - Ó, heló Dorine! - jött felém mosolyogva.
-Szia! - viszonoztam a köszönést. Egy 10 perc alatt elmondta, hogy mikor mi lesz a feladatom, megmutatta, hogy a gépen hogyan kell majd kezelnem az emberek adatait, és mindent amire még szükség volt.
-Menni fog? - ült le a székébe.
-Persze! - húztam ki a mellkasom büszkén.
-Remek! - húzott fel két gumikesztyűt a kezére. A kezemben a mai ,,vendégek" listájával kisétáltam a várakozóba.
-Jöhet az első! - szóltam ki az ajtón. Az egyik székről felállt egy 30-as nő, a vállára akasztotta a táskáját, és besétált utánam a rendelőbe. - Elizabeth Tompson, igaz? - ültem le magabiztosan a székemre, mire bólintott egyet.

*Vicky szemszöge*

Siettem, nehogy ma is elkéssek a munkahelyemről. Gyors léptekkel haladtam az utcán, amikor észrevettem Briant, pont ugyanott, ahol tegnap, csak ezúttal az autónak dőlve álldogált.
-Hát te? Úgy tudtam tegnap már kiszállítottatok mindent! - szólítottam meg, mikor odaértem, majd szemeimmel a teherautó felé néztem.
-Szia! - köszönt mosolyogva. - Tudom, csak az egyik srác bement a pékségbe, és addig én kint megvárom! - mutatott a fodrásszalon melletti üzletre.
-Jah, oké.. Viszont én megyek, nehogy ma is elkéssek! - indultam el mogorván.
-Várj! - kiáltott utánam, amire sóhajtva hátrafordultam.
-Igen? - néztem rá kérdőn.
-Megtudhatnám miért vagy ilyen ellenszenves velem? - emelkedett el az autótól.
-Mivel tegnap miattad késtem el a munkahelyemről, ami valószínűleg ma is így lesz, valamint a főnököm fogalmam sincs miért de iszonyat kedves veled...! - fontam össze a karjaimat. - Meg eleve nem vagy nekem túl szimpi!
-Igen? Hát akkor remélem eléggé feltartottalak ahhoz, hogy elkéss! - váltott át a hangja neki is mogorvára. - Hülye picsa... - csapta be a teherautó ajtaját maga után.
-Hmm, milyen szépen kezdődik ez a reggel is... - dünnyögtem. Persze, ezt az érzést a főnököm tökéletesen tudta fokozni.
-'Reggelt! - dobtam le a táskámat egy székre. Kate összefont karokkal várt rám, dühösen pillantgatva az óráról rám, majd megint, és ezt egészen addig csinálta, amíg elő nem álltam a magyarázattal. - Sajnálom, hogy késtem, de Brian ma is sikeresen feltartott...
-Brian? Hát mit keres itt az a fiú? - sétált az ajtóhoz érdeklődve. Amint megpillantotta a teherautót,  kinyitotta az ajtót, és a gépjármű felé indult. Remek. Ez a nő biztosan mindenkit bír, csak éppen engem nem.

*Carlos szemszöge*

Első állomásunk New York volt. Imádom ezt a várost, mindig jó élményekkel tértünk onnan haza. Ha adódik alkalom, hogy mégegyszer eljussunk ide, akkor mindig megnézzük az ott lévő kedvenc helyeinket. Azért, hogy egy kicsit felelevenítsük a város hangulatát, a szabadidőnkben terveztünk egy kis városnézés félét. Előszőr az Empire State Building-hez vettük az irányt. Kendall és James egyszerre siettek a távcső felé. Kaptam a pillanaton, és lekaptam őket a telefonommal, majd pedig feltöltöttem twitterre.

@TheCarlosPena: ,,New York, újra itt vagyunk! Ugye @HeffronDrive és @jamesmaslow? @1LoganHenderson szerinted mennyire őrültek?"

Még egy kicsit ökörködtünk odafent, majd a kedvenc hamburgeresünkhöz siettünk. Akárhányszor eljövünk ide, mindig betérünk, hogy együnk pár falatot. Az egész hátralevő napon New York körbejárásával töltöttünk az időt. Este fáradtan és kimerülten tértünk be a hotelszobáinkba. Reménykedtünk, hogy az éjszaka jól ki tudjuk aludni magunkat, mert másnap máris egy megbeszélésre kellett mennünk.

*1 hét múlva*

New York után számos helyre mentünk még különböző megbeszélésekre és kisebb fellépésekre. A mostani állomásunk Boston volt, épp egy koncetre készültünk.
-Oké srácok, 5 perc és kezdés! - szólt ki nekünk Jerome. A fellépések előtt már nem izgulunk annyit mint előszőr, sőt mostanra már egészen rutinosan nyomtuk. Azt persze azért nem mondom, hogy nem volt

bennünk egy csepp izgalom sem, hisz mindannyiónkban van, pedig már nagyon sokszor felléptünk.
Felkeltem a székemből és többiek után a színpad felé vettem az irányt. A fények felgyúltak, mi pedig leültünk a négy székre, mert ez csak egy akusztikus koncert volt. Kendall a kezébe vette a gitárját, és belekezdtünk a ,,Crazy for u"-ba.


*Dorine szemszöge*

A fiúk elutazása óta pontosan egy hét telt el. Minden este skype-olunk velük, de még így is hiányzanak innen az őrültségeik. Azóta viszont én egészen jól belerázódtam az asszisztensi munkába, aminek a főnököm is örül. Vicky még mindig elég rosszul érzi magát a fodrásszalonban, mert Kate nagyon szemét vele. Sophie és Barbi jól megvannak a kávézóban, és most, hogy már több ideje dolgoznak ott a borravaló is egyre gyakoribb.
Este volt, nem volt semmi dolgunk, így úgy döntöttünk, hogy veszünk popcornt, és valami üdítőt, aminek a kíséretében otthon mozit tartunk. Én voltam a soros, hogy mindezeket a cuccokat összeszerezzem, így a vállamra dobtam a táskámat és elindultam a házunkhoz közeli kisboltba. A sötét utcákon nem féltem, mert már hozzászoktam az egészhez, viszont elég zavaró volt, hogy nem mindegyik lámpa égett, de végülis sikeresen elérkeztem a boltig. Vettem 3 csomag popcornt, a biztonság kedvéért, és 2 db 2 literes üdítőt. Beraktam a táskámba a pénztárcámat, leemeltem a pultról a szatyrot, és egy köszönés kíséretében elindultam kifelé. Magabiztosan sétáltam előre, mikor valami motoszkálást halottam a hátam mögött. Reflexből megfordultam, és mögöttem egy nálam magasabb, 23-24 éves férfi állt, kezében a pénztárcámmal. Mikor észrevette, hogy látom, nagy meglepetésemre nem futott el, csak lépett pár lépést hátra, és bambán vigyorgott rám. A fejemben fel ment a pumpa, és dühösen kaptam utána, hogy visszaszerezzem a tulajdonomat.
-Valami baj van, cica? - szorította össze öklében a pénztárcát, majd a kezét a magasba tette, nehogy elérhessem.
-Nem vagyok a cicád! - böktem oda mogorván. - Mellesleg igen, baj van! - felmérve a helyzetet, belerugtam a lábába.
-Húú de vad vagy... - kacagott gúnyosan. Láthatólag nem nagyon fájt neki a rúgás, és a pénztárcámat még mindig vigyorogva szorította a kezében. - Velem nem szabad csak úgy szórakozni, de tudod mit, neked most megbocsátom ezt a kis ,,balesetet". - folytatta a gúnyos hangján.
-Micsoda könyörület...! - dünnyögtem. A kezei után kapva próbáltam minden erőfeszítéssel kikapni a kezéből a tárgyat, de nem jártam túl sok sikerrel. Erősen lefogta a csuklómat, és közelebb hajolt hozzám. Áradt belőle a piaszag, gusztustalan volt.
-Engedj már el, te barom! - próbáltam kirántani a kezem, de túl erősen szorította.
-Nocsak, nocsak... valaki nagyon dühös ma! - húzódott a szája egy nagy vigyorra. - Tudod, valahogy megtudjuk oldani, hogy visszakapd a kis tárcádat... - suttogta, majd arcával is közelíteni kezdett. Az egyik kezem a szorítása alatt volt, a másikban a szatyrot fogtam, így azok nem voltak alkalmasak a védekezésre. Nem volt más lehetőségem a lábammal kellett újra próbálkoznom. Óvatosan elemeltem a talajtól, majd egy nagy lendülettel az érzékeny pontjára találtam a cipőmmel. Kapva az alkalmon kitéptem magam a szorításából, felszedtem a földről a pénztárcát, amit az ütés közben elejtett, és eszeveszett gyorsasággal kezdtem el rohanni az utcán. Hallottam, hogy jön utánam, így próbáltam minél gyorsabban futni, bár a nehéz szatyor kicsit gátolt benne.
-Te rohadt kis r*banc! Áljj már meg! - üvöltött. - Áh..ezt még visszakapod! Még látjuk egymást, ne félj! - nyőgött fel a fájdalomtól, majd a hangja egy idő után elhalkult. Mikor már nem hallottam a lépteit sem, lelassítottam, és megálltam. Fáradtan kapkodtam levegő után. A pénztárcámat biztonságosan elhelyeztem a táskámban, és még mindig szuszogva indultam hazafelé. A történtektől még kicsit felzaklatva nyitottam ki a zárat, amire otthon előbukkantak az éhes ,,madárkák".
-Mi tartott ilyen sokáig? - vette el a kezemből a szatyrot Vicky.
-Ja, csak szimplán elakarta lopni egy részeg pasas a pénztárcámat... - feleltem a lehető legtermészetesebben.
-Micsoda? - nyíltak tágra Sophie szemei a döbbenettől. Miközben kipattogtattuk az első adag kukoricát elmeséltem a ma esti incidenst.
-Ez durva... - nyitotta ki meghökkenten a mikrót Barbi. - Még szerencse, hogy sikerült időben lelépned!
-Hát jah... - simítottam végig a még mindig látszódó, piros folton a csuklómon. Miután én is teljesen megnyugodtam, egy tál popcornal, és egy üveg üdítővel elhelyezkedtünk a nappaliban, és betettünk egy DVD-t.
A film vége felé tartottunk, amikor James felhívta Vicky-t, hogy mindannyian pattanjunk a laptop elé, mert egy jó hírt szeretnének közölni velünk. Leállítottuk a DVD-t, és egy pár perc múlva már a srácokat köszönthettünk a videóbeszélgetés segítségével.
-Na? Mi volna az a jó hír? - kérdezte izgatottan Sophie.
-Nos.. -  kezdte Kendall. - A megbeszéléseket hamarabb letudtuk, mint ahogyan azt gondolták, és már csak pár kis akusztikus koncert van hátra szóval...
-Szóval pénteken már haza is mehetünk! - vágott a szavába boldogan James.
-Ez szuper! - lelkendeztünk. Az este még beszélgettünk velük, aztán visszatértünk a nappaliba.
-Rendeznünk kéne egy kis meglepetés bulit a srácoknak, mire hazaérnek! Nem gondoljátok? - vetette fel az ötletet Vicky.
-De! - bólogattunk. Még egy kicsit szervezgettük a bulit, befejeztük a filmet, és ez után az esemény dús nap után fáradtan dőltünk be az ágyainkba.

*Vikcy szemszöge*

Másnap korán kellett keljek, hogy időben beérhessek a munkába. Szerencsémre ez ma sikerült is, és a múltkori reggeli összefutásunk óta nem is láttam Briant, aminek őszintén szólva nagyon is örülök. Mérges, és dühös vagyok rá, de egész eddig eleresztette a füle mellett.
-Vicky, ideadnád légyszi az egyik hajlakkot, az enyém valahol elveszett...? - szólt oda nekem egyik munkatársam, Stacey. Igen, nem egyedül dolgozom a fodrásszalonban, de egész egyszerűen nem szeretek sokat foglalkoznia munkámmal kapcsolatos dolgokkal, ahogy a velem dolgozó emberekkel sem. Igaz, kedvesek velem... talán itt az alkalom, hogy én is elkezdjek feléjük nyitott lenni!
-Persze... - kerestem elő mosolyogva az egyik darabot. - Parancsolj!
-Nagyon köszi! - suttogta hálálkodva, majd körbefújta a spray-t a vendége haján. A munka végeztével összepakoltam a cuccaimat, és indulni készültem.
-Te nem jössz? - kérdeztem Staceyt, aki fáradtan megrázta a fejét.
-Bocsi, de még van egy vendégem... - pakolgatott az asztalán. - Talán majd máskor! - eresztett el egy félmosolyt, mire én kicsit lehangoltan elköszöntem, és kiléptem az ajtón. A hazamenetel előtt még betértem egy super market-be, hogy bevásároljak pár dolgot a vacsorára. Levettem egy kosarat, majd nézelődni kezdtem az áruk között. A megszokott gabonapelyhünket akartam levenni a polcról, de az volt a baj, hogy tulságosan is magasan volt ahhoz, hogy elérjem.
-A francba már... - morogtam. Odasétáltam egy közelben lévő ott dolgozó nőhöz, és zavartan elmagyaráztam neki a problémát, mire megfogott egy létrát, és magával vitte.
-Én sem értem, miért került ilyen magasra...! - lépdelt fel a fokokon. Felnyúlt a dobozért, majd gyorsan kapkodva a lábait hagyta el a létrát. Ez volt a probléma, ugyanis a nagy lendülettel meglökött engem. Az esés közben azomban mintha rá estem volna valamire, vagy inkább valakire?!
-Áuucs... - szólalt meg alattam egy fiú hang. Amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam az ,,esés-gátlómról", nehogy további sérüléseket okozzak neki. A lábamat egy kicsit megütöttem, de semmi komoly nem volt.
-Minden rendben? - jött oda hozzánk aggódóan az esésem okozója. Bólintottam egyet, majd hátranéztem, hogy a srác is így gondolja-e. Mikor észrevettem azonban, hogy ki áll mögöttem, mindenféle bocsánatkérő szöveg elszállt a gondolataimból, és csak ennyit tudtam kibökni:
-Brian? - a fiú felnézett rám, és az arcáról leolvashatóan ő is eléggé meglepődött a ,,találkozásunknak".
-Logikus... Végülis ki más esne rám egy békés vásárolgatás közben? - porolta le a nadrágját.
-Hmm, biztosan miattad veszélyeztettem volna a saját testi épségemet is! Tökfej... - fordultam meg. Szegény lány, aki segített nekem megbánó arckifejezéssel figyelte, hogy mi történik.
-Nagyon sajnálom! - nézett ránk szomorkásan.
-Semmi baj! - mosolyogtam rá. Óvatosan a kezembe nyomta a gabonapelyhet, megfogta a létrát, és visszatért az árcimkék felragasztásához.
-Na kössz a szívélyes üdvözlést, én léptem! - fordult sarkon Brian, mire szemforgatva elindultam a másik irányba.

*James szemszöge*

Másnap este volt a következő koncertünk, épp az egyik széken ücsörögtem.
Annyira várom már, hogy végre otthon lehessünk. Imádok zenélni, főleg a srácokkal, de Vicky is szörnyen hiányzik már... Azt tervezgetem, hogy a hazatérésünk napján meglepem valamilyen virággal.
-James! Jaaaaaaaames! - kiáltozott nekem egyre erőteljesebben Carlos, mire gyorsan megráztam a fejem.
-Igen? - hajtottam hátrább a fejem, mert drága jó barátom arca már teljesen kitakarta a látókörömet, a figyelmem felkeltése érdekében.
-2 perc és kezdünk! - bökte ki végre a mondanivalóját.
-Ja, oké, csak kicsit elgondolkodtam... - álltam fel a székemből.
-Azt észrevettem! - kacagott Carlitos, majd a kezembe nyomott egy mikrofont. Elindultam a többiek után a színpadra, és lecsüccsentünk egy-egy székre.
-Heló srácok! - köszöntötte a közönséget Kendall, mire mi is integetni kezdtünk. Kicsit még bevezette a koncertet, majd belekezdtünk a 24/seven-be. Hihetetlen jó érzés ennyi év után is, hogy ennyien szeretik azt amit csinálunk. Majdnem mindenkinek a keze az ég felé nyúlt, hogy mutathassák a refrénben a 24/seven megfelelőjét. A dal végén én szóltam pár szót.
-Jól érzitek magatokat? - a rusherek pár síkitással adták a tudtunkra, hogy a válasz egy egyértelmű igen. Én szeretem ezeket a kis akusztikus koncerteket is, mert attól függetlenül, hogy kevesebben vannak  a közönségben, meg, hogy mi sem táncolunk, csak éneklünk, a hangulat így-is úgy-is szuper.
A koncert után fáradtan tértünk vissza az öltözőbe.

*Barbi szemszöge*

-Van pite a hűtőben, kérsz? - kérdeztem Sophie-t, miközben a konyha felé sétáltam.
-Awhh, micsoda kérdés! Még jóhogy! - kuncogott. Kivettem a fincsi szeleteket, és kikészítettem az asztalra. Abban a pillanatban szólalt meg a telefonom, ígyhát kivettem a zsebemből, és felvettem.
-Szia Kincsem! - szólt bele kedves hangon Tom.
-Szia! - mosolyodtam el a ,,becenevemen".
-Lenne számodra egy kis meglepetésem, tudunk találkozni azon a helyen ahol újra összejöttünk? - kérdezte.
-Meglepetés? Miféle meglepetés? - arcomról a mosoly ímmár letörölhetetlen volt.
-Szerinted miért hívják meglepetésnek? - kacagott. - Nos, akkor ott leszel?
-Persze! Mikor? - támaszkodtam rá a konyhapultra.
-Hmm, minél hamarabb! - szólalt meg a hangjában egy cseppnyi sejtelmességgel. - Na, szia!
-Oké! Szia, puszi! - tettem le a telefont boldogan. - Hát Sophie, úgy látszik, hogy ma megkapod az én jussomat is! - mutattam a pitékre.
-Hogyhogy? - ült le egy székre.
-Tom meglepetést tartogat a számmomra! - emelkedtem el a pulttól mosolyogva. - Úgyhogy én most el is megyek készülődni, légy jó, és hagyj azért nekem is! - hagytam el gyorsan a szobát. Gyorsan összekészültem. és elindultam a partra, ahol újra összejöttünk Tommal. Mikor már nagyon közel voltam, apró mécseseket pillantottam meg, amik elvezettek arra a helyre, ahol szerelmem már várt rám egy szál rózsával a kezében.
-Uramatyám... ezt mind nekem csináltad? - szöktek örömkönnyek a szemembe.
-Igen! - mosolygott, majd felémnyújtotta a virágot.
-Köszönöm! - vettem át hálálkodva.
-Várj még egy kicsit... - huppant le a homokba. Én is lecsüccsentem melléje, és vártam, hogy ezeket a gyönyörű perceket mivel tudja még tetőzni.
-A vacsora tálalva kisasszony! - húzottt elő pár palacsintát egy dobozkából. - Sajnálom, hogy nem kifogásolhatatlan az étel, de tudja a szakács nem igen tud főzni, viszont magácskát nagyon szereti... - kuncogott.
-Hmm, szerintem a vacsi még várhat, nekem a szakács momentum jobban ízlene... - vigyorodtam el. Tom közelebb hajolt hozzám, pont mint anno, amikor összejöttünk. Pár miliméterre volt az arca, egymást követve vettük a levegőket, aztán a szája rátapadt az enyémre, majd elborultunk a homokban....

Blog rice:)

Sok gondolkodás után belementem, hogy jelentkezzek életem leges-legelső blogversenyére. A versenyt egy fantasztikus író rendezte, akinek mindegyik blogját szorgalmasan olvasom:) http://becky-and-the-btr.blogspot.hu ----> Itt indult a verseny:)

Mindenkinek sok szerencsét, aki még jelentkezett! ;D 

16. News

Huhh! Jó néhány hétig nem érkezett új rész, viszont valahogy csak sikerült összehoznom!:) Mivel oly sok ideig volt ,,szüneteltetve" a történet, ezért megpróbáltam ezt a részt minél jobbra megírni kárpótlásul. Időközben kaptam még pár emberkétől díjat, amit nagyon köszönök! Fantasztikus nyarat, sok strandolást, és jó olvasást kívánok! ;)

-Szerintem ünnepeljük meg ezt a győzelmet! - vetette fel az ötletet mosolyogva Dorine.
-Tetszik az ötlet! - vigyorogtam. - De mivel?
-Filmezzünk! - indult el befelé James.
-Oké! - vágtuk rá mindannyian, majd mi is utána mentünk. Odabent egymás hegyén-hátán zsúfolódtunk be a kanapéra és a fotelekre, de valahogyan csak elfértünk.
-Mit nézzünk? - fúrtam ki magam az ülésből. Végül az ,,Apafej"-nél maradtunk, igaz már mindannyian láttuk egy csomószor, viszont a poénokon még így is tudtunk nevetni.
-Ahh, ez jó volt! - állt fel a kanapéról James, majd megnyújtóztatta a film alatt elült végtagjait. A többiekkel együtt követtük a példáját, és mi is megtornáztattuk az elzsibbadt testrészeinket. - Húhh, de éhes lettem... Vicky, nem megyünk el valahová enni? - nézett ragyogó szemekkel barátnőjére.
-Gondolatolvasó lettél? - nyomott egy puszit Vicky az arcára. - Farkas éhes vagyok!
-Akkor induljunk! - ragadta meg a szöszke kezét. - Majd jövünk, heló! - köszöntek el, és egy perc múlva már az ajtón kívül voltak.
-Asszem, én megyek haza, sziasztok! - indult volna el Mendy az ajtó felé, így gyorsan elé futottam.
-Nem gond, ha hazaviszlek? - nyúltam a kulcsomért.
-Ha nem okoz neked gondot, akkor elfogadom az ajánlatot! - kuncogott, mire kiengedtem az ajtón. Kinyitottam neki az anyósülés ajtaját, majd bepattantam én is melléje.
-A főúton egyenesen, ott jobbra, majd megint jobbra, és végül balra! - vázolta fel az útvonalat.
-Értettem kapitány! - tettem a kezem a fejemhez katonásan. - Akkor teljes gőzzel előre! - kacagtam.
-Te bolond vagy! - vigyorgott rám.

*Vicky szemszöge*

Hamarosan oda is értünk egy jó kis pizzázóhoz. Bementünk az ajtón,és helyet foglaltunk az egyik box-ban.
-Heló! - jött oda hozzánk egy kedves mosollyal egy felszolgáló lány. Nagy gondolkodás után leadtuk neki a rendelésünket, majd hátradőltünk az üléseken.
-Ahh, már nagyon éhes vagyok! - babráltam a sótartóval.
-Nekem mondod? Egy egész teherautónyi kaját feltudnék most falni! - vette elő a telefonját a zsebéből James. Szerencsére nem kellett sokat várni, és már hozták is a pizzáinkat.
-Mióta várok erre a pillanatra... - haraptam bele jóízűen a sonkás-sajtos falatokba.
-Ez olyan megható... - nézte szerelmem a szemét törölgetve a pizzáját, majd felkacagott. A telefonját, ami az asztalon díszelgett újra a kezébe vette, és lefényképezte a tányérja tartalmát.

-Ha túl sokáig szarakodsz, megeszem a tiédet is! - nevettem fel, mire gyorsan beleharapott a finomságba.

*Dorine szemszöge*

-Hát, akkor menjünk mi is! - intettem a lányoknak.
-Okéééé! - szedte össze Sophie a cuccait.
-Majd én is megyek, de előtte elmegyek egy kicsit sétálni Tommal! - szólalt meg Barbi, majd az említett fiú mosolyogva átkarolta őt, én pedig bólintottam.
-Sziaaa! - nyomott egy csókot Logan szájára Sophie, majd utánam sietett. - Mehetünk, sziasztok! - köszöntünk el a többiektől, majd kiléptünk az utcára.
-Hahh, ez a győzelem jól esett! - nevettem fel, mire barátnőm helyeslően bólogatni kezdett.
-Gondolhattuk, hogy mi nyerünk! - kacsintott egyet. Vigyorogva nézelődtem az utcán, amikor egy fogászat ablakára egy papírt láttam kitapasztva. Futólépésben közelítettem a rendelőhöz, hogy elolvashassam.
-,,Üresedés miatt asszisztenst keresek!" - olvastam fel hangosan a hirdetést, és örömömben a szám elé kapva ugrándozi kezdtem.
-Mi ez az ugrabugrálás? Békatanoncot keresnek a hirdetésben? - jött oda hozzám kuncogva Sophie. Válaszul csak a papírra mutattam. Mikor elolvasta a hirdetést, mosolyra húzódott a szája.
-Hívd fel, hívd fel, hívd fel! - sürgetett, mire előkaptam a telefonom. Bepötyögtem a számokat, és a telefon kicsöngött.
-Greg Nelson, tessék?- hallottam egy mély férfihangot a vonalból.
-Jónapot! Dorine Clark vagyok, és az asszisztens-i munkára jelentkeznék! - szóltam bele a telefonba.
-Áhh, remek! Holnap fél 9 fele nem lesz páciensem, akkor be tudna jönni a rendelőbe? Nem kellenek hosszú önéletrajzok, elég nekem, ha maga eljön, és elmeséli a munkában való tapasztalatait! - a mondanivalójának nagyon megörültem, és egy boldog mosollyal az arcomon válaszoltam.
-Persze! Akkor holnap fél kilencre jövök! Viszlát! - ő is elköszönt, majd letettem a telefont.
-Na? Mit mondott? - érdeklődött Sophie.
-Holnap el kell jönnöm ide, és akkor kiderül, hogy felvesz-e?! - tettem el a telóm.
-Ez szuper! - indult el barátnőm az úton, mire én is a nyomába siettem.

*Barbi szemszöge*

-Na, hova menjünk? - kérdeztem meg szerelmemet, amikor kiléptünk az ajtón.
-Nem tudom, sétálgassunk a városban! - ragadta meg Tom a kezemet. - Ma úgysem kocsival jöttem, így kénytelen leszek sétálni! - hajtotta le a fejét.
-Jajj, bele ne halj! - böktem meg az oldalát a könyökömmel nevetve.
-Mondja ezt Lustaország királynője! - kuncogott.
-Nem iiiiis! - öltöttem ki rá a nyelvem.
-Áhh, dehogy! - vigyorgott, majd eltüntette a nyelvemet egy édes csókkal.
-De szép! - néztem gyönyörködve az út melletti virágokat.
-Tessék! - tépett le egyet, majd a kezembe adta mosolyogva. - Virágot a virágnak!
-Ezt nem szabad leszedni te butus! - kuncogtam, miközben a virágot szemléltem. - De azért köszönöm! - nyomtam egy cuppanóst az arcára.
-Na és? Szabályok megszegése nélkül nem lenne izgalmas az élet! - kacsintott rám, mire egyetértően bólogatni kezdtem.
-Vigyázat, egy igazi rosszfiúval állunk szemben! - mutattam rá kuncogva.
-Hééj! - kapta el a derekamat, majd megpörgetett a levegőben, és megcsókolt.
-Na, gyere! - ragadtam meg a kezét, a másikban pedig a virágot szorongattam.

*Kendall szemszöge*

-Meg is érkeztünk! - nyomtam meg a féket, majd behúztam a kéziféket és kihúztam a kulcsot.
-Hát, köszönöm ezt a vicces délutánt! - mosolygott, majd menni készült.
-Holnap találkozunk? - hajoltam át az ülésre, mert ő már kiszállt az autóból.
-Lehet róla szó! Majd hívlak! - söpört ki egy szőke hajtincset az arcából.
-Remek, szia! - köszöntem el, majd behúztam utána az ajtót. Végignéztem ahogy elsétál a házig, kinyitja a zárat, és integet az ajtóból, majd mosolyogva elhajtottam az autóval.
-Megjöttem! - kiáltottam az ajtóból, mikor hazaértem.
-Oké! - hallottam meg Carlos hangját, feltehetően evés közben.
-Mit faltok? - mentem be hozzájuk a konyhába. Nem volt szükség arra, hogy válaszoljanak, hisz megállapíthattam, hogy a fagyitartalékunkat majszolják.
-Logan, Carlos el a kanalakkal! - kiáltottam rájuk nevetve.
-De miért? Muszáj volt felbontsuk, mivel az összes kaja a lányok csínyeinek áldozata lett! - mutatott a hűtő felé Logan.
-Jó, de... - elővettem egy kanalat a fiókból és egy kis tálat, szép lassan leültem hozzájuk, majd egy hirtelen mozdulattal belevágtam az evőeszközt a dobozba, és kiszedtem egy darabot, amit rögtön a tányéromra dobtam. - engem ne hagyjatok ki belőle! - fejeztem be a mondatot, mikor befaltam a fagyidarabot a kanalamról. A fiúk egyszerre felnevettek, majd visszatértünk a finomságokhoz. Hamarosan James is hazaért, és boldogan majszolta be a neki maradt pici részt az édességből.

*Dorine szemszöge*

Hazabattyogtunk, majd nem sokkal később a ,,két jómadár" is megérkezett. Néztünk egy filmet, majd mivel mindenki fáradt volt már bedobtuk a szunyát.
Reggel az ébresztőórám csörgésére ébredtem, amit gondosan beállítottam este, nehogy elkéssek az állásinterjúról. Álmosan megdörzsöltem a szemeimet, majd egy-két ásítás közepette a fürdőszobába vettem az irányt. Megmostam az arcom, ami egy kicsit segített abban, hogy ne legyek teljesen ,,hulla". Visszamentem a szobámba, és felvettem a székre kikészített ruhámat, majd feldobtam egy laza sminket. Lekecmeregtem a konyhába, főztem magamnak kávét, majd egy kis emlékeztető üzenetet otthagyva, hogy hova is mentem, elindultam a fogászathoz.

Még volt fél órám a találkozóig, ezért bementem egy pékségbe és vettem magamnak kakaóscsigát. Fél 9 előtt egy picivel bementem a fogorvosi rendelőbe, és helyet foglaltam a várakozóknak elhelyezett székeken. Pár perc múlva egy férfi kikuttantott az ajtaján, majd mikor észrevett beszédre nyitotta a száját.
-Jónapot! Dorine öhm.... - vakargatta a fejét.
-Clark! - fejeztem be mosolyogva a megkezdett mondatát.
-Ó, igen, köszönöm! - viszonozta a kedvességemet, majd kézfogásra nyújtotta a kezét. - Greg Nelson! Jöjjön be! - utánasétáltam, majd mindketten leültünk egy-egy székre.
-Nos, ez az én kis ,,birodalmam"! - mutatott végig kuncogva a rendelőn. - De kezdjük inkább az állásinterjút! Szerintem tegeződhetnénk! - mosolygott.
-Rendben! - raktam keresztbe a lábaimat, miközben bólintottam egyet.
-Tehát...hány éves is vagy? - kulcsolta össze ölében a kezeit.
-21!
-Volt már valamilyen tapasztalatod a fogászat világában? Nembaj, ha nem, nekem úgy is asszisztens kell, aki igazából az adatokat, meg az ilyesmiket kézben tudja tartani! - nézett rám mosolyogva.
-Hát, fogászatnál még tényleg nem dolgoztam, viszont az egyik nyáron egy kisebb vállalkozásnál voltam asszisztens, ahol a megrendelők adatait kellett kezeljem. Persze, ez csak egy diákmunka volt. - tördeltem az ujjaimat.
-Akkor jártas vagy az asszisztensi pályán... ez remek kezdet! - vigyorgott. Erre bizonytalanul elmosolyodtam, de rettentő ideges voltam, hogy sikerül-e majd felvetetnem magam. - Hmm, mi kell még... - gondolkozott el. - Nos, tudnod kell, hogy én nem nagyon vagyok elnéző a késő emberekkel... Mit gondolsz magadról, pontos ember vagy?
-Igen, általában elsők között érkezek a találkozókra is. Rám e téren teljességgel lehet számítani! - végre leálltam az ujjaim birizgálásval, hisz az állásinterjú elég jól alakult.
-Ennek örülök! - arca nyugodt volt, amivel én jóra következtettem - Nos az alapján amit elmondtál... - hanjga elkomolyodott, én pedig feszültem figyeltem a mondat befejezésére. - egynelőre próbaidőre, de FEL VAGY VÉVE! - ugrott fel örömteljesen a székről.
-Ez komoly? Nagyon, nagyon szépen köszönöm! - vigyorodtam el. Óriási megkönnyebbülés öntötte el a lelkem.
-Teljesen! Holnap kezdhetsz is! - ütötte össze a tenyerét. - Reggel 8-ra gyere ide, rendben?
-Természetesen! - mosolyogtam még mindig. - Mégegyszer köszönöm, viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem a rendelőből.

*Sophie szemszöge*

Ma szerencsére hanyagolhattuk a korán kelést, mert csak délutánra voltunk beírva Barbival. Lebattyogtam a konyhába, és észrevettem egy kis lapocskát a pulton.: ,,Jó reggelt hétalvók! Elmentem az állásinterjúra, majd jövök! Puszi!" Pár perc múlva a többiek is levánszorogtak a lépcsőn, és nekiálltunk reggelizni.
-Vicky, neked nem kéne már dolgoznod? - öntöttem tejet a müzlimre.
-Nem, ma szerencsére csak 11-re kell beérnem! - kevergette nyugodtan a táljában lévő gabonapelyhet. Mindannyian befaltuk a reggeleinket, és bepattantunk a TV elé.
-Jujj, már fél 11 van, elmegyek készülni! - állt fel hirtelen mellőlünk Vicky, majd eltűnt a szobájában.
-Főzök kávét! Te is kérsz? - fordult felém Barbi.
-Igen, légyszi! - mosolyogtam kedvesen, mire egy bólintással elhagyta a nappalit. Pár perc múlva vissza is tért két csészével a kezében.
-Tessék! - nyújtotta oda nekem az egyiket.
-Köszi! - szürcsöltem bele a reggeli frissítőmbe.
-Na, sziasztok, én mentem! - hallottuk Vicky hangját, amint az ajtó felé siet. - Majd ebédszünetben találkozunk! - vágta be az ajtót.

*Vicky szemszöge*

-A fenébe is, nem késhetek el! - motyogtam magamban, miközben próbáltam utat törni az emberek között. Amikor már majdnem ott voltam, a fodrásszalon előtt felbotlottam valamibe.
-Mi a...? - néztem körül, miközben az eséstől a földön ücsörögtem.
-Ó, bocsi, épp most akartam bevinni azt a dobozt! - válaszolt egy barna hajú srác, majd a kezét segítségre nyújtotta.
-Nem kell, kössz! - vetettem oda mogorván, majd feltápázkodtam a földről. - Egyébként miért is hevernek dobozok a földön?
-Szállítmányokat viszünk mindenféle helyekre, és ide is van pár dolog amit ki kellett szállítanunk! Leraktam a földre addig ezeket, mert a fodrásszalonba szállított doboz túl bent van, és ahhoz, hogy elérjem, kikellett pakolnom párat! - magyarázta el az előző esésem okát.
-Hát, leközelebb légyszi kicsit máshova pakold! - mordultam rá, majd besiettem a szalonba. - Remek, pont elkéstem, hála a dobozoknak... - motyogtam, és vártam, hogy Kate ezúttal vajon hogyan szid le.
-Vicky! Ezerszer megmondtam, hogy ide pontosan kell beérni! - támolygott ki a kis ,,raktárunkból".
-Igen, tudom, csak útközben megbotlottam egy dobozban, amit az a srác pakolgat! - mutattam kifele, mire főnököm az ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd szívélyesen üdvözölte késésem okozóját.
-Brian! Már nagyon vártalak! Csináltam helyet a szállítmánynak! - invitálta beljebb a cipekedő fiút.
-Heló, Brian Hofer vagyok, bár már találkoztunk... - szabadította ki az egyik kezét a srác a doboz alól, majd kézfogásra nyújtotta a kezét.
-Victoria Witchburn! - nyújtottam oda végül én is a kezem, miután észrevettem Kate szúrós pillantásait.
-Erre! - irányította a főnököm Brian-t a raktárunk felé. Szerencsémre a srác hamar eltűnt, és nyugodtan nekiláthattam a munkámnak.

*Logan szemszöge*

Reggel korán keltünk a srácokkal, hisz 9-re bekellett mennünk a stúdióba. A próbák jól teltek, ma mindenki nagyon jól teljesített.
-Rendben srácok, szünet! - szólt bele Jerome a mikrofonba, mi pedig kibattyogtunk a folyosóra, és vettünk egy-egy üdítőt az autómatából.
-Ahh, de jól esik ez most! - mutatott Kendall elégedetten az üvegjére egy kortyolás után.
-Fiúk, ha kicsit kiszuszogtátok magatokat, akkor gyertek be, valamit mondani szeretnék! - szólt ki producerünk az ajtón.
-Rendben! - válaszolt James. Pár perc múlva, mikor már eléggé kipihentük magunkat visszamentünk Jerome-hoz.
-Itt vagyunk! Mit akartál mondani? - tette fel a kérdést Carlos.
-Nos, nemtudom említettem-e már, de ugyebár nemsokára kezdődik a turnétok, és előtte lenne pár megbeszélés, interjú, kisebb fellépések! - kezdte el a mondanivalóját.
-Oké! - vágtuk rá egyszerre boldogan. - Mikor?
-Holnap indul a gépetek. - kulcsolta össze a kezeit Jerome az asztalon.
-A gépünk? Nem itt lesz Los Angelesben? - döbbent le Kendall.
-Nem! De nyugodjatok meg,egy maximum két hét lesz az egész! - állt fel a székéről producerünk.
-De akkor hova megyünk? - vetettem fel a bizonyára mindannyiónkban motoszkáló kérdést.
-Több állomásotok is lesz, egyenlőre én annyit tudok, hogy New York-ba biztosan! - mosolygott Jerome.
-New York? Az király! - vigyorgott már Carlos is.
-Na, remek! Akkor vissza próbálni! - tessékelt vissza minket a helyünkre. - Kezdjétek mondjuk a 24/seven-el! - szólalt meg, mi pedig már bele is kezdtünk a dalba.

*Sophie szemszöge*

A délellőtt hamar eltelt, így pikk-pakk összekaptuk magunkat Barbival, mert úgy volt, hogy csapatosan ebédelünk. Útközben csatlakozott hozzánk Tom is. Mára már teljesen a kis ,,bandánk" tagja lett.
-Hova megyünk? - kérdezte Barbi, miközben megragadta barátja kezét.
-A srácok stúdiójuk elé, mindjárt végeznek! - nyomtam meg a jelzőgombot a zebránál. Pár perc múlva oda is értünk, a fiúk pedig épp akkor jöttek ki a stúdióból.
-Helóóóó! - köszöntött egy édes csókkal Logan. - Mehetünk? - fonta össze ujjait az enyémekkel, mire bólintottam. A másik két lány már ott üldölgélt a gyorsétteremben. Összetoltunk pár asztalt, hogy mind a 9-en elférhessünk.
-Van egy hírem! - szólalt meg boldogan Dorine.
-Nekünk is! - nézett szét Carlos. - De kezd te!
-Oké! Na, emlékeztek, hogy ma reggel mentem el az állásinterjúra?!... - kezdte a mondanivalóját. - A fickó azt mondta, hogy ugyan még próbaidőre, de FEL VAGYOK VÉVE! - az utolsó szót hangosabban mondta, amire páran oda is figyeltek, de ez minket nem izgatott, hisz rettentően örültünk Dorine sikerének.
-Gratula! - ölelte meg Barbi mosolyogva.
-Köszi! - ragyogtak a szemei a lánynak. - De most ti jöttök! - nézett rá a fiúkra.
-Nos, tudjátok, nemsokára kezdődik a turnénk... - tette fel a kezeit az asztalra Kendall. - és egy vagy maximum két hétre el kell utaznunk, különböző megbeszélésekre, interjúkra, meg kisebb fellépésekre.
-Óó... - konyult le Vicky szája. - Mikor indultok?
-Holnap valamikor... - szólalt meg Logan is.
-Ilyen hamar? Azt hittem csak pár nap múlva indultok, de mindegy... - döbbentem meg. - Mindenesetre biztosan unalmasabb lesz az élet, amíg nem lesztek. - eresztettem el egy halk nevetést.
-Az biztos! - vigyorgott Logan is. A nagy hírek után alaposan megebédeltünk, de sajnos mindenkinek mennie kellett a dolgára. Tom vissza dolgozni, ahogy mi lányok is Dorine-t kivéve, a srácok pedig hazamentek összepakolni a cuccaikat az útra.

*Carlos szemszöge*

Nem sokkal később haza is értünk, hogy elkezdjünk bepakolni.
-Hé emberek, hol van a bőröndöm? - kiáltott ki James a szobájából.
-A szekrényed tetején! - ordított Kendall a ház másik részéből.
-De nincs ott! - jött a válasz. - Ja, de mégis!
-Mondtam! - sóhajtott egy nagyott Kendall. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, így hát felvettem. Kijelezte, hogy Jerome az.
-Heló! - köszöntöttem.
-Szia Carlos! Figyu, csak rátokcsörögtem, hogy holnap korán kell kellnetek, mert a gépetek 7:35-kor indul. -Oké, szólok a srácoknak! - vetettem le magam a kanapéra.
-Remek, szia! El ne késsetek! - figyelmeztetett, majd letette a telefont.
-Ki hívott? - oldalazott ki a szobájából Logan.
-Jerome, és azt üzeni, hogy holnap 7:35-kor indul a gépünk! - álltam fel egy sóhajtással.
-Úúú, akkor igyekeznünk kell, mert ahogy magunkat ismerem nem megy könnyen az összepakolás...! - sietett vissza a szobájába. Igaza van, nekünk mindig elvonja valami hülyeség a figyelmünket. Szerencsére ezúttal hamar sikerült befejeznünk, ezért le is ültünk a TV elé pihenésképpen. Fél 7-kor, amikor már Sophie-ék is végeztek, mind a 4 lány átjött elbúcsúzni. No, meg persze Barbi hozta magával Tom-ot is, aki mára már teljesen a csipet-csapatunk tagja lett.
-Helóó! - köszöntek mosolyogva. - Jöttünk elbúcsúzni, mert még nem biztos, hogy reggel ki tudunk menni veletek a repülőtérre! - foglalt helyet a kanapén Dorine.
-Sikerült összepakolni? - kérdezte Vicky.
-Igen, méghozzá rekord idő alatt! - húzta ki magát büszkén James.
-Na, hadd lássuk! - vigyorgott a szöszke. Erre mi teljesen egyszerre az ajtó melletti bőröndökre mutattunk. - Ó, teljesen megvagyok lepve! - kuncogott.
-Bakker! - kiáltott fel Kendall.
-Mi az? - néztem rá kérdőn.
-Mendy! Ma randink lenne! Föl kell hívnom! - tűnt el iszonyat gyorsan a szobájában.

*Kendall szemszöge*

Azonnal a telefonom után kaptam, és tárcsáztam Mendy számát, amilyen gyorsan csak tudtam.
-Háló? - szólt bele kedvesen.
-Szia Mendy, én vagyok, Kendall! - köszöntem gyorsan.
-Szia Kendall, mizujs? - jött a kérdés a vonal másik oldaláról.
-Figyelj, tudom, hogy ma találkoztunk volna, de a producerünk ma közölte velünk, hogy holnap elutazunk, és ebben a nagy rohanásban teljesen elfeledkeztem róla... Viszont ha hazajöttem feltétlenül találkoznunk kell! - magyaráztam el neki a helyzetet.
-Jó, semmi baj, megértelek. Akkor, majd beszélünk...! Szia! - tette le a telefont. Örülök, hogy nem haragszik, mert nagyon kedvelem őt.

15. The prank day

Húúha... nagyon szépen köszönöm az eddigi oldalmegjelenítéseket, és a feliratkozókat, valamint az eddigi visszajelzéseteket! ;) A résszel kicsit elmaradtam mert mostanság egyre kevesebb időm van... :/ Na, de mindegy is, itt van az új rész, mindenkinek jó olvasást! :))
u.i.: LIKE--------> https://www.facebook.com/pages/Im-not-a-fan-Im-a-Rusher/594042323959182 köszi! ;)

*Kendall szemszöge*

-Nem eszünk valamit? Kissé megéheztem... - simogattam meg a hasamat.
-De, már én is éhes vagyok! - sietett ki a konyhába Carlos, mire mind a nyomába eredtünk. - Na nézzük, mik vannak itt... - nyitotta ki a hűtőt, majd szemével keresgélni kezdett. Kezével benyúlt valamiért, majd finnyás arccal elrántotta onnan. - Ez meg mi? - mutatott ujjával még mindig undorodott arckifejezéssel a hűtőbe.
-Mi, mi? - lépdeltem oda hozzá unottan, majd az ujja irányába néztem. Nem láttam ott semmit, ezért a kezemmel arrébb pakoltam a sajtot. - Fúúúúj! - fakadtam ki mire észrevettem egy szőrcsomót. A másik két srác is odaözönlött hozzánk, hogy megnézzék min akadtunk ki ennyire.
-Ez... ez meg kié? - nézett ledöbbent arckifejezéssel a ,,hideg szekrény"-be Logan. Válaszul csak  hasonlóan meglepődött arccal megrántottam a vállamat.-De több is van! - emelt ki egy újabb adag szőrt a kezével James, majd ugyan olyan gyorsasággal ledobta a földre.
-Na jó, melyikőtök szórakozik ilyennel? - tettem fel a kérdést, mire mindenki a többiek arckifejezését figyelte némán.
-Ezek szerint nem tőlünk származik... - gondolkodott el James.
-De akkor kitől? - emelte ki a tejes dobozt a hűtőből Carlitos, majd beleivott.
-Várjatok! - kiáltott fel Logan, majd kirántotta a tejes dobozt Carlos kezéből.
-Héé, jutott volna neked is, ne legyél már ilyen önző! - törölgette meg egy szalvétával a leöntött nyakát és pólóját.
-Ahhj nem kell nekem a tej! - forgatta meg a szemeit Logie. - Ezt nézzétek! - mutatott a doboz hátulján egy cetlire.
-,,A bűzbomba zoknitokra sikeresen rátaláltunk! Ui: Jó étvágyat, puszi" - olvastuk kórusban.
-Ez...ez...ez zseniális! - nevetett fel Carlitos egy kis hatásszünet után.
-De ami fontosabb: háborút kíván! - beszélt James filmbe illő gonosz tudós hangon, amin mind felkacagtunk.
-Ötleteket kérek! - huppantam le a fotelba egy tollal és egy notesszal a kezemben. Egy fél órás tanácskozás után ez állt az előttem lévő papírkán:
-Újabb büdös zoknik
-Lufibombák
-Sárbombák
-Vizipisztolyok
-Ragasztó
-WC papír
-Huhh, akkor készítsünk össze pár visszavágó ,,bombát"! - kacsintottam a többiekre, mire mind lelkesen készülődni kezdtek. Odabattyogtam a nappaliban lévő szekrényhez, majd kinyitottam az ajtaját. Kiszedtem belőle egy nagy dobozt, és felvittem az emeletre.
-Ide jöhetnek a lufik! - kiáltott Carlitos a fürdőszobából, mire kiválogattam párat és befutottam hozzá. Megragadtam egy lufit és a száját óvatosan a csapra húztam, ő pedig megengedte a vizet. Hamar készlettünk a kis vizibombáinkkal, amiket egy lavorba helyeztünk és sunyi mosollyal az arcunkon a lányokhoz készülődtünk.




*Vicky szemszöge*

Otthon elégedetten dőltünk le mindannyian a kanapéra. Izgatottan vártuk, hogy mikor toppanak be az ajtón finnyás arccal a srácok. Kicsivel később csöngettek az ajtón. Felpattantam a kanapéról, elforgattam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. Mikor még csak résnyire volt kinyitva az ajtó, már akkor láttam, hogy ők vannak itt. Megfeszítve minden erőmet próbáltam visszafolytani a nevetést.
-Heló! - köszöntek kórusban, de mielőtt válaszolhattam volna pár vizibomba csattant a pólómra. Kérdőn néztem rájuk, mire kacagva az ajtóhoz léptek és elsuhantak mellettem. James kuncogva egy puszit nyomott a homlokomra, én pedig bevágva a műdurcát utánuk mentem.
-A srácoknál vizi bomba van készüljetek fel! - kürtöltem szét a házban. A szobák felől hangos csobbanások és síkítozások hallatszottak, majd a három lány csurom vizesen futott ki a nappaliba.
-Elfogyott, tűnéééés! - kiáltotta kacagva Carlitos, majd iszonyatos gyorsasággal elhagyták a házat.
-Mivel vágunk vissza? - csavargatta ki a vizet Dorine a pólójából. - Mert úgy látom ezzel elindították a ,,csíny napot" ! - elengedte a pólóját és kérdőn nézett ránk.
-El ám! - bólogatott Sophie helyeslően.
-Na gyorsan rakjunk össze egy jó kis tervet, hogy hamar helyretegyük őket! - kacsintottam rájuk.
-Rendben, de miket? - huppant le a fotelba Barbi. Erre szó nélkül a strandcuccokhoz mentem, kivettem belőle 4 darab vizipisztolyt és visszasiettem a  többiekhez.
-Óóó, jó ötlet! - vett ki a kezemből egyet vigyorogva Dorine. - Gyorsan töltsük föl őket!
A fürdőszobába futottunk, megendgedtük a csapot és megtöltöttük a ,,fegyvereinket" vízzel. Elindultunk a srácokhoz ördögi mosollyal az arcunkon. Becsöngettünk, de nem nyitottak ajtót.
-Hogyan tovább? - nézett ránk kérdőn Dorine.
-Ott vannak! - mutatott kacagva Barbi a park felé. Odafutottunk hozzájuk és már messziről láttuk, hogy ők is felkészültek már...

-Egy pillanat... - torpant meg Dorine. - Hol van Carlos?
-Vizicsataaaaa! - hallottunk egy hangos kiálltást magunk mögül, majd megpillantottuk a ,,hiányzó láncszemet" felfegyverkezve felénk futva. Ösztönösen James felé kezdtem rohanni és letámadtam jó pár fröccsenő vízfolttal. A ,,csatánk" eszméletlen vicces volt. Már mindenki csucsogott a vízben az emberek pedig teljesen őrültnek néztek minket. Néha ,,véletlen" el is találtunk pár ártatlan szemlélőt.

*Barbi szemszöge*

-Megjött az erősítés srácok! - rohant valaki iszonyatos gyorsasággal felém, majd másodpercek alatt újabb vízfolt virított az arcomon.
-Ki a...? - töröltem meg a pólómmal a szemem, hogy láthassam ki volt az. - Tooooooom! - vigyorogtam rá. Közel húztam magamhoz, már majdnem összeért a szánk amikor hirtelen kirontottam az öleléséből és arcon spricceltem.
-Így kell ezt! - fújtam meg a vizipisztoly tetejét, ahogy a filmekben szokták a puskákkal.
Több mint egy órát kint voltunk a parkban és lövöldöztük egymást. Ha kifogyott, akkor újratöltöttük az ivókútnál. Nem kevésszer néztek minket hülyének.
-Tűzszünet! - kiáltott fel Carlitos. - Ebéd közbe vegyük át a szabályokat! - indult el az utca felé és mi is mind utána igyekeztünk. Bementünk egy gyorskajáldába, ahol majdnem minden szem ránkszegeződött a kezünkben lévő vizipisztolyok és a srácok arcán lévő festékcsíkok miatt.
-Tehát! - harapott bele James az előtte lévő húsba, majd egy két rágás után újra megszólalt. - Ebéd után a csata folytatódik egészen addig, míg meg nem lesz a győztes csapat!
-Jó, de nehezítésként a vizipisztoly használata már tilos! - nyamnyogott Logan.
-Tőlünk! - feleltem vigyorogva.
-De ti öten vagytok! - törölgette meg a száját Dorine.
-Chh, így is lealázzuk őket! - kacagott Sophie mire összepacsiztam vele. Gyorsan megette mindenki a maga kajáját és szétválva hazaigyekeztünk. Lehuppantunk a kanapéra, hogy a világra hozzunk egy ördögi tervet...

*Kendall szemszöge*

-Na, akkor nézzük mi van még a listán! - ültem le a többiekhez a nappaliba. - Kihúzom azokat, amik már voltak...
-Újabb büdös zoknik
-Lufibombák
-Sárbombák
-Vizipisztolyok
-Ragasztó
-WC papír
Feolvastam a még lehetséges ötleteket, majd kérdőn néztem rájuk.
-Na? - dobtam le a noteszt az asztalra.
-Nem is tudom, oly sok a választék... - vakargatta meg az állát Carlitos.
-Legyen több egyszerre! - kiáltott fel James.
-Hallgatlak! - vigyorogtam.
-A WC papír jó ötlet, de magában nem elég jó... - fejtette ki gondolatmenetét. - Mondjuk hozzácsaphatnánk, pár bűzös zoknit!
-Gyertek, csináljuk meg! - kacsintott ránk Logan, majd felpattant a kanapéról. Utánafutottunk és szennyeskosárból kihalásztunk pár zoknit, és az ágyak alatt találtakat is hozzájuk dobtuk.
-Ezek nem elég büdösek! - szagolt bele az egyik darabba Tom.
-Megoldjuk! - nevettem fel, majd a kertbe vittem a ruhadarabokat. Belenyomtam egy kis sárba, majd a kész bűzbombákat a fiúkhoz vittem.
-Oké, akkor már összeraktuk a sarat és a zoknikat! - húzta ki a listában Logan az említetteket. - WC papír!
James a WC-be rohant, kivett pár tekercset, majd visszatért hozzánk.
-Mehetünk! - szólalt meg kuncogva Carlitos, mi pedig elraktuk a kész ,,műveinket" egy táskába, majd a nyomába eredtünk. Mikor odaértünk a lányokhoz nem akartunk, hogy észrevegyenek minket ezért halkan az ablakokhoz osontunk.
-Ez nyitva van! - mutatott suttogva Tom egy félig nyitott ablakra. Halkan odafutottunk, és kicsit jobban kinyitottuk.
-Adj egy zoknit! - tartotta felém a markát Logan. Belenyomtam egy bűzbombát a kezébe, ő pedig óvatosan berakta az ablakba.
-Ez itt túl feltűnő! - szólt ránk suttogva James. - Rakd beljebb! - benyúlt az ablakon és egy üres vázába beledobta a zoknit.
-Itt jó lesz! - jelentette ki Tom, majd újabb ablakok keresésére indultunk. Párat elrejtettünk még, majd mint aki nem csinált semmit becsöngettünk.

*Sophie szemszöge*

Épp a lányokkal dolgoztunk a benti ,,csapdákon", amikor csöngettek az ajtón. Intettem Dorine-nak, hogy készüljön föl, majd óvatosan az ajtóhoz siettem.
-Heló, gyertek be! - vigyorogtam rájuk, majd gyorsan arrébb szaladtam. Dorine egyszercsak előtűnt az ajtó mögül és egy felmosóvödörnyi lisztet a srácok arcába öntött. Látniuk kellett volna a meglepődött arcukat...
-Na jó, erre tényleg nem számítottunk! -  kacagott Carlos, miközben kisöpört a szeméből pár liszt szemet.
-Ha most megbocsájtotok, ezt lemosnám! - mutatta körbe az arcát James, mire nevetve útjára indítottuk. Nyomában pedig az egész fiú csapat a fürdőszobához vette az irányt.

*James szemszöge*

-Oké, tudjátok mi a dolgunk! - vettem elő egy WC papír gurigát a táskából és szépen elkezdtem legurítani a tekercsről. Egy ponton eltéptem, majd halkan kiosontam a folyosóra és amit csak tudtam körbetekertem vele. A srácok követték a példámat és egy kis idő múlva szinte már minden tele volt a szép díszítésünkkel.
-Héé, nem felejtettünk el valamit? - mutatott Tom a liszttel borított arcára.
-Ja! Persze, persze... - szólalt meg Carlos, majd mint megmostuk az arcunkat és visszamentünk a lányokhoz.
-Jó sokáig tartott! - nézegette Vicky a telefonját. - Nem kértek egy kis innit? - Az asztalon egy tálca volt, 5 pohárkával.
-Hmmm.... - húztam össze a szemöldököm. - Előszőr igyatok belőle ti!
-Ahhjj, nyuszik! - válaszolták kórusban, majd ittak egy-egy kortyot az italokból. - Látjátok? - köhécselt Dorine. - Teljesen iható, csak félrenyeltem!
-Hát, jó... - dobtuk be a törölközőt majd a poharakért nyúltunk. Finom turmix íze volt, így mindannyian jó nagyokat kortyolgattunk belőlük. Egy idő után letettük a poharat és vigyorogva néztünk egymásra a finomság miatt. Aztán szinte uyganakkor, mind köhögni kezdtünk, mert valami nagyon erős marta a torkunkat.
-Mi volt ebbe? - lehelte ki ezt a három szót a száján Kendall.
-Miért? Finom gyümölcsös! - mosolygott sunyin Dorine.
-Igen! Ízesítésként pedig beleöntöttünk egy kis chilit, meg mentát! Érződik? - nézett ránk természetesen Sophie, majd mind a négyen hangos nevetésben törtek ki. Mi köhécselve elhagytuk a házukat, ők pedig még mindig fetrengtek a röhögéstől. Hmm, remélem hamar rátalálnak a kis ,,ajándékainkra"...

*Barbi szemszöge*

-Huhh, ez a turmix nagyon jó ötlet volt... - törölgettem a nevetéstől kifolyt könnnyeimet.
-Na, kiviszem a tálcát! - pattant fel Sophie mellőlünk. - Fúúj, még mindig érződik a reggeli bűzbombájuk! - kiáltott ki a konyhából.
-Pedig kinyitottam az ablakot! - rohant ki hozzá Vicky. Mi is kiszaladtunk hozzájuk.
-De ez most már, nem a hűtőből jön... - szippantottam bele a levegőbe.
-Fúúj, asszem megvan az egyik bűnös! - csípte össze az ujjaival Sophie az orrát, majd az egyik vázából előhúzott egy saras, undorító szagú zoknit.
-Keressük meg gyorsan az összeset, mielőtt az egész házban ilyen szag lesz! - adta ki a parancsot Vikcy, mire mind az okostojások bűzbombái keresésére indultunk. Felmentem az emeletre, és eléggé furcsa látvány fogadott. Az egész fenti rész tele volt WC papírozva.
-Lányok! Ezt látnotok kell! - kiabáltam le a többieknek, akik pár másodperc múlva már trappoltak is fel a lépcsőn hozzám.
-Ez... - akadt el a szava Dorine-nak. - Nem mondom, jó munkát végeztek! - tépkedte le nevetve a WC papírokat a falról. Egy negyed óra múlva sikerült leszedni az összes papírt és összeszedni az eldugott bűz-zoknikat.

*Kendall szemszöge*

Mikor hazaértünk bementem a szobámba, és szétterültem az ágyon. Eszembe jutott Mendy, így valahogy meggyőztem magam arról, hogy felhívjam.
-Háló? - szólt bele a telefonba.
-Szia Mendy, Kendall vagyok! - köszöntöttem vidáman.
-Kendall! Mi újság? - a hangja neki is vidámmmá változott.
-Csak gondoltam megkérdezem, hogy át tudnál-e jönni hozzánk?! - vetettem fel az ötletemet.
-Perszeee! - lediktáltam neki a címűnket, elköszöntünk egymástól, majd mosolyogva kimentem a többiekhez. Egy fél óra múlva csöngettek is az ajtón. Izgatottan szaladtam az ajtóhoz.
-Szia! - söpörte ki a szeméből szőke hajtincseit.
-Szia, gyere beljebb! - mosolyogtam rá.
-Sziasztok, Mendy Parks vagyok! - mutatkozott be vidáman a srácoknak, akik illedelmesen viszonozták az üdvözlését.
-Gyere, menjünk ki! - ragadtam meg a karjánál fogva, majd kihúztam a kertbe. Leültünk a hintaágyra, és kicsit mesélt magáról. Ő is szeret gitározni, és énekelni. Aztán rólam kérdezősködött. Lassacskán minden fontos dologot kiderítettünk a másikról.
-Egyébként nálad normális ez a két-két csík? - simított végig nevetve az arcomon lévő festéken.
-Hupsz, elfelejtettem lemosni! - kacagtam vele együtt.
-Miért festetted magadra? - nézett rám vigyorogva.
-Hát, ma egy ,,csíny nap"-ot tartottunk.... - kezdtem volna, de közbe vágott.
-Ja értem, és így keményebb! - kuncogott.
-Jól van naaaa...! - vágtam be a bölcsödés műdurcát, majd újra nevetésben törtem ki.
-Kendall! - szólt ki bentről Carlos. - Itt vannak a lányok, de nem ismerik el, hogy mi győztünk!
-Mivel egyértelműen MI győztünk! - hangsúlyozta ki Vicky külön a ,,mi" szócskát.
-Ti teljesen kattantak vagytok! - kacagott mellettem Mendy.
-Megvan! - kiáltott fel Logan. - Mendy döntse el, hogy ki győzött!
-Hát... oké! - egyezett bele a mellettem ücsörgő lány. Elsoroltuk neki, hogy melyik csapat mivel támadta a másikat, majd kíváncsian a döntésére vártunk. - Őőő.. döntetlen?!
-Ajjh, ne már! - huppant le mellém durcásan James.
-Turmix kotyvasztás ember! Ez elsöprő győzelem! - magyarázott Dorine.
-Öhh, már megbocsájts, de a zoknibombáink százszor felülmúlják a turmixokat! - húzta fel a szemöldökét Carlos.
-Héé, nehogymár ilyen gyerekes dolgon veszekedjetek! - állt fel mellőlem Mendy.
-Hahh, még, hogy gyerekes! - fontam össze karjaimat.
-Ahh, na jó, utolsó próba! Egyetlen perce van mindkét csapatnak, hogy az utolsó, döntő csínyt lesújtsa a másik csapatra! - szólalt meg hangosan, majd elővette a telefonját. - Rendben? - válaszul csak mindenki helyeslően bólogatni kezdett. - Mindjárt gondoltam! Akkor: 3...2...1...indul!
Senkinek nem jutott eszébe olyan ötlet, amit 1 perc alatt teljesíteni tudtunk volna.
-40 másodperc... - számolt vissza Mendy.
-Győzüüüünk! - kiáltotta el magát hirtelen Dorine, majd egy ismerős dolgot húzott elő a kezéből és elhajította. Carlos lehajolt így az a valami Mendy arcába csattant.
-Áúúúúúcs... - szólaltam meg halkan.
-Ez meg mi a... - nézte a róla leguruló valamit az eltalált lány. - Ez egy bűzös zokni? A saját fegyverükkel akartatok visszavágni? - nézett a lányokra kérdőn.
-Úhh, bocsi...! - ment oda hozzá Dorine. - De egyébként igen, mert nem volt nálam más! - nevetett zavartan.
-Nembaj, véletlen volt! - mosolygott a szöszi kedvesen. - Már csak az a kérdés ki győzött... Hmm, érdekes felállás: a lányok 1 percen belül kiötleltek egy csínyt, viszont a zokni mégsem jó helyre került... - megcsavarta az egyik hajfürtjét, majd megszólalt. - Úgy döntöttem, hogy a nyertesek a... LÁNYOK!
-Tudtam ééééén! - pacsizott le Barbi Sophieval.
-Cöhh ,ez így nem ér! - vágtam be a műdurcit.
-Bocsi Kendall! - nyomott egy puszit az arcomra, amitől a ,,haragom" egyből el szállt.
-Majd legközelebb, miénk lesz a győzelem! - kacsintott James a lányokra nevetve, majd egy csókot nyomott Vicky szájára.

Blog Awards and a new character:)

Az előző részecskében megemlítettem a legújabb díjakat amiket mégegyszer megköszönném ~Cherry~-nek és Nanetta Szölősinek! :) Akkor jöjjenek a válaszok a kérdésekre:

KÉRDÉSEK:

1. Volt valami (valaki), ami nagy szerepet játszott a történeted megalkotásában?

Igen, volt. Régóta kiszerettem volna próbálni a blogolást, és már az ihlet is megfogalmazódott bennem. Nagy szerepet szerintem főként az egyik kedvenc bandám a Big Time Rush és a barátaim játszottak a blog létrejöttében. Alapul 4 nem túl különleges lány életét vettem, amit aztán a részekben próbáltam egyre izgalmasabbá alakítani. (Remélem siekrült is.)

2. Melyik szereplővel tudsz azonosúlni leginkább?

Sophieval. A jellemét és az érzéseit saját magamról próbálom ,,lemásolni". De persze a többi lány tulajdonságait sem nehéz leírnom, hisz a barátaim szokásait vettem hozzájuk alapul.

3. Számodra mit jelent az írás?

Egyfajta kikapcsolódás. Szeretek néha csak leülni a géphez, bekapcsolni a zenét és a kezemet a billentyűzeten pihengetve gondolkozni a sztori folytatásán.

4. Mi volt az első történet amit írtál?

10 éves lehettem, vagy még kisebb amikor nekiálltam egy füzetkébe írni. Persze nem fejeztem be, és szerintem nem is fogom, vagy ha igen akkor előről kezdem az egészet. Néha írtam még Word-be is, de az első ,,komolyabb" írásom az ez a blog volt.

5. Mit szoktál csinálni, ha nincs ihleted?

Bekapcsolom a zenét és elgondolkodom, hogy hogyan lehetne izgalmas folytatást írnom. Ha végképp nem jön, akkor egy kicsit hagyom a gondolkodást, várva, hogy egyszercsak bepattan az ihlet.

És akkor most jöjjenek az én díjazottjaim:) :

Szandi Kovács /Életem a színfalak mögött/

~Cherry~ /Shut up and love me forever ♥, We are crazy and bad, Just two world: New life/

Nanetta Szöllősi /Big Time Stories and Jedward Tales, Forever and Ever/


hüse vivien rusher /Big Time Rush Sztorii ♥, Valahol mindennek el kell kezdődnie.../

RusherForever /Big Time Rush Love Story/

Anna Juhász /Az új kezdet/

anett juhász /Big Time Rush and 4 girl life/

Végül pedig: egy újabb szereplő is megjelent a blogba, íme róla pár aprócska tudnivaló:

/Mendy Parks 21 éves/ Régóta él L.A.-ben, és imád vásárolni. A többi pedig majd úgy is kiderül a sztoriban.

Mégegyszer köszönöm a díjakat, és jó olvasást kívánok a következő részekhez:)