16. News

Huhh! Jó néhány hétig nem érkezett új rész, viszont valahogy csak sikerült összehoznom!:) Mivel oly sok ideig volt ,,szüneteltetve" a történet, ezért megpróbáltam ezt a részt minél jobbra megírni kárpótlásul. Időközben kaptam még pár emberkétől díjat, amit nagyon köszönök! Fantasztikus nyarat, sok strandolást, és jó olvasást kívánok! ;)

-Szerintem ünnepeljük meg ezt a győzelmet! - vetette fel az ötletet mosolyogva Dorine.
-Tetszik az ötlet! - vigyorogtam. - De mivel?
-Filmezzünk! - indult el befelé James.
-Oké! - vágtuk rá mindannyian, majd mi is utána mentünk. Odabent egymás hegyén-hátán zsúfolódtunk be a kanapéra és a fotelekre, de valahogyan csak elfértünk.
-Mit nézzünk? - fúrtam ki magam az ülésből. Végül az ,,Apafej"-nél maradtunk, igaz már mindannyian láttuk egy csomószor, viszont a poénokon még így is tudtunk nevetni.
-Ahh, ez jó volt! - állt fel a kanapéról James, majd megnyújtóztatta a film alatt elült végtagjait. A többiekkel együtt követtük a példáját, és mi is megtornáztattuk az elzsibbadt testrészeinket. - Húhh, de éhes lettem... Vicky, nem megyünk el valahová enni? - nézett ragyogó szemekkel barátnőjére.
-Gondolatolvasó lettél? - nyomott egy puszit Vicky az arcára. - Farkas éhes vagyok!
-Akkor induljunk! - ragadta meg a szöszke kezét. - Majd jövünk, heló! - köszöntek el, és egy perc múlva már az ajtón kívül voltak.
-Asszem, én megyek haza, sziasztok! - indult volna el Mendy az ajtó felé, így gyorsan elé futottam.
-Nem gond, ha hazaviszlek? - nyúltam a kulcsomért.
-Ha nem okoz neked gondot, akkor elfogadom az ajánlatot! - kuncogott, mire kiengedtem az ajtón. Kinyitottam neki az anyósülés ajtaját, majd bepattantam én is melléje.
-A főúton egyenesen, ott jobbra, majd megint jobbra, és végül balra! - vázolta fel az útvonalat.
-Értettem kapitány! - tettem a kezem a fejemhez katonásan. - Akkor teljes gőzzel előre! - kacagtam.
-Te bolond vagy! - vigyorgott rám.

*Vicky szemszöge*

Hamarosan oda is értünk egy jó kis pizzázóhoz. Bementünk az ajtón,és helyet foglaltunk az egyik box-ban.
-Heló! - jött oda hozzánk egy kedves mosollyal egy felszolgáló lány. Nagy gondolkodás után leadtuk neki a rendelésünket, majd hátradőltünk az üléseken.
-Ahh, már nagyon éhes vagyok! - babráltam a sótartóval.
-Nekem mondod? Egy egész teherautónyi kaját feltudnék most falni! - vette elő a telefonját a zsebéből James. Szerencsére nem kellett sokat várni, és már hozták is a pizzáinkat.
-Mióta várok erre a pillanatra... - haraptam bele jóízűen a sonkás-sajtos falatokba.
-Ez olyan megható... - nézte szerelmem a szemét törölgetve a pizzáját, majd felkacagott. A telefonját, ami az asztalon díszelgett újra a kezébe vette, és lefényképezte a tányérja tartalmát.

-Ha túl sokáig szarakodsz, megeszem a tiédet is! - nevettem fel, mire gyorsan beleharapott a finomságba.

*Dorine szemszöge*

-Hát, akkor menjünk mi is! - intettem a lányoknak.
-Okéééé! - szedte össze Sophie a cuccait.
-Majd én is megyek, de előtte elmegyek egy kicsit sétálni Tommal! - szólalt meg Barbi, majd az említett fiú mosolyogva átkarolta őt, én pedig bólintottam.
-Sziaaa! - nyomott egy csókot Logan szájára Sophie, majd utánam sietett. - Mehetünk, sziasztok! - köszöntünk el a többiektől, majd kiléptünk az utcára.
-Hahh, ez a győzelem jól esett! - nevettem fel, mire barátnőm helyeslően bólogatni kezdett.
-Gondolhattuk, hogy mi nyerünk! - kacsintott egyet. Vigyorogva nézelődtem az utcán, amikor egy fogászat ablakára egy papírt láttam kitapasztva. Futólépésben közelítettem a rendelőhöz, hogy elolvashassam.
-,,Üresedés miatt asszisztenst keresek!" - olvastam fel hangosan a hirdetést, és örömömben a szám elé kapva ugrándozi kezdtem.
-Mi ez az ugrabugrálás? Békatanoncot keresnek a hirdetésben? - jött oda hozzám kuncogva Sophie. Válaszul csak a papírra mutattam. Mikor elolvasta a hirdetést, mosolyra húzódott a szája.
-Hívd fel, hívd fel, hívd fel! - sürgetett, mire előkaptam a telefonom. Bepötyögtem a számokat, és a telefon kicsöngött.
-Greg Nelson, tessék?- hallottam egy mély férfihangot a vonalból.
-Jónapot! Dorine Clark vagyok, és az asszisztens-i munkára jelentkeznék! - szóltam bele a telefonba.
-Áhh, remek! Holnap fél 9 fele nem lesz páciensem, akkor be tudna jönni a rendelőbe? Nem kellenek hosszú önéletrajzok, elég nekem, ha maga eljön, és elmeséli a munkában való tapasztalatait! - a mondanivalójának nagyon megörültem, és egy boldog mosollyal az arcomon válaszoltam.
-Persze! Akkor holnap fél kilencre jövök! Viszlát! - ő is elköszönt, majd letettem a telefont.
-Na? Mit mondott? - érdeklődött Sophie.
-Holnap el kell jönnöm ide, és akkor kiderül, hogy felvesz-e?! - tettem el a telóm.
-Ez szuper! - indult el barátnőm az úton, mire én is a nyomába siettem.

*Barbi szemszöge*

-Na, hova menjünk? - kérdeztem meg szerelmemet, amikor kiléptünk az ajtón.
-Nem tudom, sétálgassunk a városban! - ragadta meg Tom a kezemet. - Ma úgysem kocsival jöttem, így kénytelen leszek sétálni! - hajtotta le a fejét.
-Jajj, bele ne halj! - böktem meg az oldalát a könyökömmel nevetve.
-Mondja ezt Lustaország királynője! - kuncogott.
-Nem iiiiis! - öltöttem ki rá a nyelvem.
-Áhh, dehogy! - vigyorgott, majd eltüntette a nyelvemet egy édes csókkal.
-De szép! - néztem gyönyörködve az út melletti virágokat.
-Tessék! - tépett le egyet, majd a kezembe adta mosolyogva. - Virágot a virágnak!
-Ezt nem szabad leszedni te butus! - kuncogtam, miközben a virágot szemléltem. - De azért köszönöm! - nyomtam egy cuppanóst az arcára.
-Na és? Szabályok megszegése nélkül nem lenne izgalmas az élet! - kacsintott rám, mire egyetértően bólogatni kezdtem.
-Vigyázat, egy igazi rosszfiúval állunk szemben! - mutattam rá kuncogva.
-Hééj! - kapta el a derekamat, majd megpörgetett a levegőben, és megcsókolt.
-Na, gyere! - ragadtam meg a kezét, a másikban pedig a virágot szorongattam.

*Kendall szemszöge*

-Meg is érkeztünk! - nyomtam meg a féket, majd behúztam a kéziféket és kihúztam a kulcsot.
-Hát, köszönöm ezt a vicces délutánt! - mosolygott, majd menni készült.
-Holnap találkozunk? - hajoltam át az ülésre, mert ő már kiszállt az autóból.
-Lehet róla szó! Majd hívlak! - söpört ki egy szőke hajtincset az arcából.
-Remek, szia! - köszöntem el, majd behúztam utána az ajtót. Végignéztem ahogy elsétál a házig, kinyitja a zárat, és integet az ajtóból, majd mosolyogva elhajtottam az autóval.
-Megjöttem! - kiáltottam az ajtóból, mikor hazaértem.
-Oké! - hallottam meg Carlos hangját, feltehetően evés közben.
-Mit faltok? - mentem be hozzájuk a konyhába. Nem volt szükség arra, hogy válaszoljanak, hisz megállapíthattam, hogy a fagyitartalékunkat majszolják.
-Logan, Carlos el a kanalakkal! - kiáltottam rájuk nevetve.
-De miért? Muszáj volt felbontsuk, mivel az összes kaja a lányok csínyeinek áldozata lett! - mutatott a hűtő felé Logan.
-Jó, de... - elővettem egy kanalat a fiókból és egy kis tálat, szép lassan leültem hozzájuk, majd egy hirtelen mozdulattal belevágtam az evőeszközt a dobozba, és kiszedtem egy darabot, amit rögtön a tányéromra dobtam. - engem ne hagyjatok ki belőle! - fejeztem be a mondatot, mikor befaltam a fagyidarabot a kanalamról. A fiúk egyszerre felnevettek, majd visszatértünk a finomságokhoz. Hamarosan James is hazaért, és boldogan majszolta be a neki maradt pici részt az édességből.

*Dorine szemszöge*

Hazabattyogtunk, majd nem sokkal később a ,,két jómadár" is megérkezett. Néztünk egy filmet, majd mivel mindenki fáradt volt már bedobtuk a szunyát.
Reggel az ébresztőórám csörgésére ébredtem, amit gondosan beállítottam este, nehogy elkéssek az állásinterjúról. Álmosan megdörzsöltem a szemeimet, majd egy-két ásítás közepette a fürdőszobába vettem az irányt. Megmostam az arcom, ami egy kicsit segített abban, hogy ne legyek teljesen ,,hulla". Visszamentem a szobámba, és felvettem a székre kikészített ruhámat, majd feldobtam egy laza sminket. Lekecmeregtem a konyhába, főztem magamnak kávét, majd egy kis emlékeztető üzenetet otthagyva, hogy hova is mentem, elindultam a fogászathoz.

Még volt fél órám a találkozóig, ezért bementem egy pékségbe és vettem magamnak kakaóscsigát. Fél 9 előtt egy picivel bementem a fogorvosi rendelőbe, és helyet foglaltam a várakozóknak elhelyezett székeken. Pár perc múlva egy férfi kikuttantott az ajtaján, majd mikor észrevett beszédre nyitotta a száját.
-Jónapot! Dorine öhm.... - vakargatta a fejét.
-Clark! - fejeztem be mosolyogva a megkezdett mondatát.
-Ó, igen, köszönöm! - viszonozta a kedvességemet, majd kézfogásra nyújtotta a kezét. - Greg Nelson! Jöjjön be! - utánasétáltam, majd mindketten leültünk egy-egy székre.
-Nos, ez az én kis ,,birodalmam"! - mutatott végig kuncogva a rendelőn. - De kezdjük inkább az állásinterjút! Szerintem tegeződhetnénk! - mosolygott.
-Rendben! - raktam keresztbe a lábaimat, miközben bólintottam egyet.
-Tehát...hány éves is vagy? - kulcsolta össze ölében a kezeit.
-21!
-Volt már valamilyen tapasztalatod a fogászat világában? Nembaj, ha nem, nekem úgy is asszisztens kell, aki igazából az adatokat, meg az ilyesmiket kézben tudja tartani! - nézett rám mosolyogva.
-Hát, fogászatnál még tényleg nem dolgoztam, viszont az egyik nyáron egy kisebb vállalkozásnál voltam asszisztens, ahol a megrendelők adatait kellett kezeljem. Persze, ez csak egy diákmunka volt. - tördeltem az ujjaimat.
-Akkor jártas vagy az asszisztensi pályán... ez remek kezdet! - vigyorgott. Erre bizonytalanul elmosolyodtam, de rettentő ideges voltam, hogy sikerül-e majd felvetetnem magam. - Hmm, mi kell még... - gondolkozott el. - Nos, tudnod kell, hogy én nem nagyon vagyok elnéző a késő emberekkel... Mit gondolsz magadról, pontos ember vagy?
-Igen, általában elsők között érkezek a találkozókra is. Rám e téren teljességgel lehet számítani! - végre leálltam az ujjaim birizgálásval, hisz az állásinterjú elég jól alakult.
-Ennek örülök! - arca nyugodt volt, amivel én jóra következtettem - Nos az alapján amit elmondtál... - hanjga elkomolyodott, én pedig feszültem figyeltem a mondat befejezésére. - egynelőre próbaidőre, de FEL VAGY VÉVE! - ugrott fel örömteljesen a székről.
-Ez komoly? Nagyon, nagyon szépen köszönöm! - vigyorodtam el. Óriási megkönnyebbülés öntötte el a lelkem.
-Teljesen! Holnap kezdhetsz is! - ütötte össze a tenyerét. - Reggel 8-ra gyere ide, rendben?
-Természetesen! - mosolyogtam még mindig. - Mégegyszer köszönöm, viszlát! - köszöntem el, majd kiléptem a rendelőből.

*Sophie szemszöge*

Ma szerencsére hanyagolhattuk a korán kelést, mert csak délutánra voltunk beírva Barbival. Lebattyogtam a konyhába, és észrevettem egy kis lapocskát a pulton.: ,,Jó reggelt hétalvók! Elmentem az állásinterjúra, majd jövök! Puszi!" Pár perc múlva a többiek is levánszorogtak a lépcsőn, és nekiálltunk reggelizni.
-Vicky, neked nem kéne már dolgoznod? - öntöttem tejet a müzlimre.
-Nem, ma szerencsére csak 11-re kell beérnem! - kevergette nyugodtan a táljában lévő gabonapelyhet. Mindannyian befaltuk a reggeleinket, és bepattantunk a TV elé.
-Jujj, már fél 11 van, elmegyek készülni! - állt fel hirtelen mellőlünk Vicky, majd eltűnt a szobájában.
-Főzök kávét! Te is kérsz? - fordult felém Barbi.
-Igen, légyszi! - mosolyogtam kedvesen, mire egy bólintással elhagyta a nappalit. Pár perc múlva vissza is tért két csészével a kezében.
-Tessék! - nyújtotta oda nekem az egyiket.
-Köszi! - szürcsöltem bele a reggeli frissítőmbe.
-Na, sziasztok, én mentem! - hallottuk Vicky hangját, amint az ajtó felé siet. - Majd ebédszünetben találkozunk! - vágta be az ajtót.

*Vicky szemszöge*

-A fenébe is, nem késhetek el! - motyogtam magamban, miközben próbáltam utat törni az emberek között. Amikor már majdnem ott voltam, a fodrásszalon előtt felbotlottam valamibe.
-Mi a...? - néztem körül, miközben az eséstől a földön ücsörögtem.
-Ó, bocsi, épp most akartam bevinni azt a dobozt! - válaszolt egy barna hajú srác, majd a kezét segítségre nyújtotta.
-Nem kell, kössz! - vetettem oda mogorván, majd feltápázkodtam a földről. - Egyébként miért is hevernek dobozok a földön?
-Szállítmányokat viszünk mindenféle helyekre, és ide is van pár dolog amit ki kellett szállítanunk! Leraktam a földre addig ezeket, mert a fodrásszalonba szállított doboz túl bent van, és ahhoz, hogy elérjem, kikellett pakolnom párat! - magyarázta el az előző esésem okát.
-Hát, leközelebb légyszi kicsit máshova pakold! - mordultam rá, majd besiettem a szalonba. - Remek, pont elkéstem, hála a dobozoknak... - motyogtam, és vártam, hogy Kate ezúttal vajon hogyan szid le.
-Vicky! Ezerszer megmondtam, hogy ide pontosan kell beérni! - támolygott ki a kis ,,raktárunkból".
-Igen, tudom, csak útközben megbotlottam egy dobozban, amit az a srác pakolgat! - mutattam kifele, mire főnököm az ajtóhoz lépett, kinyitotta, majd szívélyesen üdvözölte késésem okozóját.
-Brian! Már nagyon vártalak! Csináltam helyet a szállítmánynak! - invitálta beljebb a cipekedő fiút.
-Heló, Brian Hofer vagyok, bár már találkoztunk... - szabadította ki az egyik kezét a srác a doboz alól, majd kézfogásra nyújtotta a kezét.
-Victoria Witchburn! - nyújtottam oda végül én is a kezem, miután észrevettem Kate szúrós pillantásait.
-Erre! - irányította a főnököm Brian-t a raktárunk felé. Szerencsémre a srác hamar eltűnt, és nyugodtan nekiláthattam a munkámnak.

*Logan szemszöge*

Reggel korán keltünk a srácokkal, hisz 9-re bekellett mennünk a stúdióba. A próbák jól teltek, ma mindenki nagyon jól teljesített.
-Rendben srácok, szünet! - szólt bele Jerome a mikrofonba, mi pedig kibattyogtunk a folyosóra, és vettünk egy-egy üdítőt az autómatából.
-Ahh, de jól esik ez most! - mutatott Kendall elégedetten az üvegjére egy kortyolás után.
-Fiúk, ha kicsit kiszuszogtátok magatokat, akkor gyertek be, valamit mondani szeretnék! - szólt ki producerünk az ajtón.
-Rendben! - válaszolt James. Pár perc múlva, mikor már eléggé kipihentük magunkat visszamentünk Jerome-hoz.
-Itt vagyunk! Mit akartál mondani? - tette fel a kérdést Carlos.
-Nos, nemtudom említettem-e már, de ugyebár nemsokára kezdődik a turnétok, és előtte lenne pár megbeszélés, interjú, kisebb fellépések! - kezdte el a mondanivalóját.
-Oké! - vágtuk rá egyszerre boldogan. - Mikor?
-Holnap indul a gépetek. - kulcsolta össze a kezeit Jerome az asztalon.
-A gépünk? Nem itt lesz Los Angelesben? - döbbent le Kendall.
-Nem! De nyugodjatok meg,egy maximum két hét lesz az egész! - állt fel a székéről producerünk.
-De akkor hova megyünk? - vetettem fel a bizonyára mindannyiónkban motoszkáló kérdést.
-Több állomásotok is lesz, egyenlőre én annyit tudok, hogy New York-ba biztosan! - mosolygott Jerome.
-New York? Az király! - vigyorgott már Carlos is.
-Na, remek! Akkor vissza próbálni! - tessékelt vissza minket a helyünkre. - Kezdjétek mondjuk a 24/seven-el! - szólalt meg, mi pedig már bele is kezdtünk a dalba.

*Sophie szemszöge*

A délellőtt hamar eltelt, így pikk-pakk összekaptuk magunkat Barbival, mert úgy volt, hogy csapatosan ebédelünk. Útközben csatlakozott hozzánk Tom is. Mára már teljesen a kis ,,bandánk" tagja lett.
-Hova megyünk? - kérdezte Barbi, miközben megragadta barátja kezét.
-A srácok stúdiójuk elé, mindjárt végeznek! - nyomtam meg a jelzőgombot a zebránál. Pár perc múlva oda is értünk, a fiúk pedig épp akkor jöttek ki a stúdióból.
-Helóóóó! - köszöntött egy édes csókkal Logan. - Mehetünk? - fonta össze ujjait az enyémekkel, mire bólintottam. A másik két lány már ott üldölgélt a gyorsétteremben. Összetoltunk pár asztalt, hogy mind a 9-en elférhessünk.
-Van egy hírem! - szólalt meg boldogan Dorine.
-Nekünk is! - nézett szét Carlos. - De kezd te!
-Oké! Na, emlékeztek, hogy ma reggel mentem el az állásinterjúra?!... - kezdte a mondanivalóját. - A fickó azt mondta, hogy ugyan még próbaidőre, de FEL VAGYOK VÉVE! - az utolsó szót hangosabban mondta, amire páran oda is figyeltek, de ez minket nem izgatott, hisz rettentően örültünk Dorine sikerének.
-Gratula! - ölelte meg Barbi mosolyogva.
-Köszi! - ragyogtak a szemei a lánynak. - De most ti jöttök! - nézett rá a fiúkra.
-Nos, tudjátok, nemsokára kezdődik a turnénk... - tette fel a kezeit az asztalra Kendall. - és egy vagy maximum két hétre el kell utaznunk, különböző megbeszélésekre, interjúkra, meg kisebb fellépésekre.
-Óó... - konyult le Vicky szája. - Mikor indultok?
-Holnap valamikor... - szólalt meg Logan is.
-Ilyen hamar? Azt hittem csak pár nap múlva indultok, de mindegy... - döbbentem meg. - Mindenesetre biztosan unalmasabb lesz az élet, amíg nem lesztek. - eresztettem el egy halk nevetést.
-Az biztos! - vigyorgott Logan is. A nagy hírek után alaposan megebédeltünk, de sajnos mindenkinek mennie kellett a dolgára. Tom vissza dolgozni, ahogy mi lányok is Dorine-t kivéve, a srácok pedig hazamentek összepakolni a cuccaikat az útra.

*Carlos szemszöge*

Nem sokkal később haza is értünk, hogy elkezdjünk bepakolni.
-Hé emberek, hol van a bőröndöm? - kiáltott ki James a szobájából.
-A szekrényed tetején! - ordított Kendall a ház másik részéből.
-De nincs ott! - jött a válasz. - Ja, de mégis!
-Mondtam! - sóhajtott egy nagyott Kendall. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, így hát felvettem. Kijelezte, hogy Jerome az.
-Heló! - köszöntöttem.
-Szia Carlos! Figyu, csak rátokcsörögtem, hogy holnap korán kell kellnetek, mert a gépetek 7:35-kor indul. -Oké, szólok a srácoknak! - vetettem le magam a kanapéra.
-Remek, szia! El ne késsetek! - figyelmeztetett, majd letette a telefont.
-Ki hívott? - oldalazott ki a szobájából Logan.
-Jerome, és azt üzeni, hogy holnap 7:35-kor indul a gépünk! - álltam fel egy sóhajtással.
-Úúú, akkor igyekeznünk kell, mert ahogy magunkat ismerem nem megy könnyen az összepakolás...! - sietett vissza a szobájába. Igaza van, nekünk mindig elvonja valami hülyeség a figyelmünket. Szerencsére ezúttal hamar sikerült befejeznünk, ezért le is ültünk a TV elé pihenésképpen. Fél 7-kor, amikor már Sophie-ék is végeztek, mind a 4 lány átjött elbúcsúzni. No, meg persze Barbi hozta magával Tom-ot is, aki mára már teljesen a csipet-csapatunk tagja lett.
-Helóó! - köszöntek mosolyogva. - Jöttünk elbúcsúzni, mert még nem biztos, hogy reggel ki tudunk menni veletek a repülőtérre! - foglalt helyet a kanapén Dorine.
-Sikerült összepakolni? - kérdezte Vicky.
-Igen, méghozzá rekord idő alatt! - húzta ki magát büszkén James.
-Na, hadd lássuk! - vigyorgott a szöszke. Erre mi teljesen egyszerre az ajtó melletti bőröndökre mutattunk. - Ó, teljesen megvagyok lepve! - kuncogott.
-Bakker! - kiáltott fel Kendall.
-Mi az? - néztem rá kérdőn.
-Mendy! Ma randink lenne! Föl kell hívnom! - tűnt el iszonyat gyorsan a szobájában.

*Kendall szemszöge*

Azonnal a telefonom után kaptam, és tárcsáztam Mendy számát, amilyen gyorsan csak tudtam.
-Háló? - szólt bele kedvesen.
-Szia Mendy, én vagyok, Kendall! - köszöntem gyorsan.
-Szia Kendall, mizujs? - jött a kérdés a vonal másik oldaláról.
-Figyelj, tudom, hogy ma találkoztunk volna, de a producerünk ma közölte velünk, hogy holnap elutazunk, és ebben a nagy rohanásban teljesen elfeledkeztem róla... Viszont ha hazajöttem feltétlenül találkoznunk kell! - magyaráztam el neki a helyzetet.
-Jó, semmi baj, megértelek. Akkor, majd beszélünk...! Szia! - tette le a telefont. Örülök, hogy nem haragszik, mert nagyon kedvelem őt.