18. Welcome at home

Sziasztok!:) Nos igen, tudom, egy kicsikét régen érkezett már új rész, de mostanság sajnos rengeteg dolgom volt így a felvételi időszakában...  A lényeg, hogy mostanra viszont hoztam egy új részt, de mivel az előző már jó régen volt, így összeszedtem, hogy mi is történt a 17. részben: A négy srác repülőre szállt, és elutazott kisebb fellépésekre és megbeszélésekre. A lányok mindeközben próbálják ugyanúgy folytatni mindennapi életüket, ami kisebb-nagyobb problémákkal ugyan, de valahogyan sikerül. Vicky többször is összefut Brian-nel aminek egyikőjük sem örül túlságosan. Barbi és Tom a tengerparton romantikáztak. A lányok fejében már erősen szerveződik a hazaváró buli aminek nemsoká itt is lesz az ideje...
Ennyi volt a ,,visszatekintés", jó olvasást a 18. részhez!:)

*Barbi szemszöge*

Reggel a nap felkelő sugarainak meleg érintése keltett. Megdörzsöltem a szemem, és ekkor vettem észre, hogy Tom pulcsija takaró gyanánt van rajtam, a fiú karja pedig átkarolta a mellkasomat.
-Van ott valaki? - hallottam meg egy férfi hangot a távolból. Ijedten odakaptam a fejem, és gyorsan keltegetni kezdtem Tom-ot.
-Kelj fel! Gyere, rohanjunk! - kezdtem el sietősen öltözködni, és összepakolni a dolgainkat.
-Mi a baj? - nézett körül álmoskásan a fiú, de egyből elkezdett szedelőcködni amint észrevette a strandot takarító srácot. - Gyere! - ragadta meg a kezemet, miközben az összeszedett cuccait a kezébe vette. Halkan odafutottunk a napernyőbérlő bódé mögé és visszafolytott lélegzettel figyeltük ahogyan a takarító körbeszemléli a terepet. Halkan elkezdtem kuncogni, mire a nevetés határán lévő barátom lepisszeget, és a számra tapasztotta a tenyerét.
-Oké... azthiszem elment! - indult el nesztelenül a homokban, majd pár másodperc után óriási nevetésben törtünk ki mindketten.
-Mit szólnál egy fincsi reggelihez? - helyezte a kezét a derekamra.
-Hmm... benne vagyok! - mosolyogtam rá, majd egy gyors csók után elindultunk az autója felé. Bepakoltunk a csomagtartóba, majd a járműbe szállva elindultunk úticélunk felé.
Nem sokkal később oda is értünk, s kéz a kézben léptünk be az ajtón. Leültünk egy üres boxba, majd az étlapért nyúltunk.
-Sziasztok! Mit hozhatok? - jött oda hozzánk egy fiatal lány tollal és notesszal a kezében.
-Szia! Én egy... cappuccinot kérnék és gofrit csokiöntettel! - mosolyogtam rá, miután felnéztem az étlapból.
-Rendben... - jegyzetelt, majd Tomra nézett. - És neked?
-Én is ugyanezt, de cappuccino helyett csak egy kávét! - a lány megint firkantani kezdett, majd egy mosollyal az arcán egy ,,mindjárt hozom" - al távozott. Tom felrakta az asztalra kezét, és ujjait összekapcsolta az enyémekkel.

*Sophie szemszöge*

Az idő múltával egyre inkább közeledtünk a fiúk hazatéréséhez, azonban a gondolatban igazán jól eltervezett ,,üdv itthon" buli szervezése még sehol sem tartott. A reggeliző asztal tökéletesnek bizonyult a helyzet megoldására, így gyorsan összekaptam magam, hogy beszélhessek a többiekkel pár finom falat keretében.
-Jó reggeeelt! - köszöntöttem Vickyt és Dorinet egy nagy mosollyal.
-Neked is! - szólalt meg Vicky a kávéfőzőnél ügyködve, hátra sem fordulva, annyira bele volt mélyedve a dolgába. - Kérsz kávét?
-Igen, légyszi! - ültem le az egyik székre. - Barbi?
-Még nem ért haza. - felelt Dorine, miközben egy újabb falat müzlit emelt fel kanalával a táljából. - Egyébként mindjárt péntek... Nem kéne szervezkednünk?
-De, pont ezt akartam mondani! - indultam el a hűtő felé.
-Szerintem ne kerítsünk neki nagy feneket... - rakott le az asztalra Vicky két csésze kávét. - Úgy értem, tartsuk itthon, és rajtunk kívül mást ne nagyon hívjunk meg...
-Igen, én is így gondoltam. - tértem vissza a hűtőtől egy doboz tejjel. - De a kaja és pia beszerzését nem kéne az utolsó pillanatokra hagyni.
-Én elmegyek valakivel, mert ma nem kell bemennem dolgozni. - ajánlotta fel segítségét Dorine.
-Szuper, akkor mehetünk együtt, mert úgyis délutános vagyok! - szürcsöltem bele a frissen lefőzött kávémba, de hamar el is emeltem a számtól, mivel túl forró volt.
-Vicky te pedig hívd már majd fel légyszi Mendyt! Kendall biztosan nagyon örülne neki, ha ő is itt lenne. - fordult Dorine a szőkeség felé.
-Jó, bár nincs meg a száma... tudja valaki? - ült fel a konyhapultra.
-Úhh, nekem nincs... de talán Logan tud nekünk segíteni! - emelkedtem fel a székemből.
-De mégis mit mondanál neki, mire kell? - helyezkedett el kényelmesebben a pulton a lány.
-Nem tudom, majd kitalálok addig valamit... - nyúltam újra a csészém után.
-Remek, addig is induljunk el bevásárolni, mert a hűtő is kezd kiürülni! - pattant fel Dorine is helyéről, majd pár perc múlva mindhárman a szobánkba siettünk készülődni.

*Logan szemszöge*
.
Épp egy interjúra tartottunk amikor megcsörrent a telefonom. Sophie keresett, így gondolkodás nélkül vettem fel.
-Szia! - köszöntött vidám hangján. - Nem zavarlak?
-Hát, van pár szabad percem, főleg rád! - mosolyodtam el.
-Köszi! - hallottam a vonal másik feléről. Az arcát nem láttam ugyan, de éreztem, hogy ő is elmosolyodott. - Figyi, szeretnénk tartani egy csajos ebédet valamelyik nap, és gondoltuk Mendyt is meghívjuk... Megtudnád adni nekem a számát?
-Öhhm, persze, mindjárt kilesem Kendall telójából... - óvatosan átnyúltam az asztalra, ahol ott pihegett a keresett tárgy. A tulajdonosa épp James-sel keresett valami iható kávét, így volt időm keresgélni a névjegyzékben. - Meg is van! - szóltam bele újra a telefonba, majd lediktáltam a számokat.
-Úhh, nagyon köszi... Ma még hívlak, de most mennem kell, Dorine-nal elmegyünk bevásárolni. Puszi, szeretlek! - köszönt el kedvesen.
-Én is téged! - raktam le a telefont, majd Kendall-ét is visszahelyeztem a helyére.

*Vicky szemszöge*

A péntek iszonyatos lassúsággal ugyan, de végül csak eljött, így boldogan keltem föl az ágyból. Finoman belebújtam a már kikészített mamuszomba, majd kezembe véve a telefonomat elindultam a konyha felé. A reggeli kávémat készítve beléptem twittere és érdeklődve álltam neki a James és én által alkotott páros rajongóinak és ellenzőinek üzeneteinek olvasásához. A forró csészével leültem egy székre, s önfeledten beleástam magam az olvasásba. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kávémból már egy csöpp sem maradt, így egy ,,najó ez lesz az utolsó" mondatot elmotyogva magamnak, készülődve a széktől való elemelkedéstől kezdtem neki reggelem utolsó üzenetének a végigszemléléséhez. Amint végére értem az első pár szónak, már is iszonyatos sebességgel huppantam vissza ülőhelyemre. Pillanatokig csak bámultam a telefonom, és újra és újra végig olvastam a már agyamban is teljességében memorizált szöveget.
-Jóreggelt! - lépett be az ajtón egy nagy mosollyal az arcán Barbi. - Jó későn keltél, mi már rég fent vagyunk! - kezébe vett egy poharat, majd öntött magának egy kis vizet. - Minden rendben van?
-Azt hiszem nem... - néztem rá gondterhelten, mire aggódó arckifejezéssel foglalt helyet mellettem. - Olvasd! - nyújtottam felé a telefonomat.
-Csak idők kérdése volt, hogy mikor kezdesz el valakivel James háta mögött kavarni... vagy mindenkivel így viselkedsz egy super marketben? - olvasta fel hangosan barátnőm az üzenetet, majd ujjával rákattintott a mellékelt képre, melyen a pár nappal ezelőtti véletlen összefutásaim amatőr fotói voltak összevágva, természetesen a super-marketes incidens képével egyetemben.
-Nyugi, ez csak egy James rajongó túlzott bosszúvágya, amiért nem ő a barátnője... - nyugtatgatott a lány, bár nem nagyon hatott.
-Jó, de ki az az őrült, aki mindenhová követ, és félreértelmezhető képeket gyárt rólam? - kaptam ki kezéből a telefont, és a lány profiljára kattintottam.
-A jelek szerint valami noname csaj! - hajolt oda hozzám, hogy ő is alaposan végigszemlélhesse a rosszakaróm twitterjét. - Vagyis, gondolom semmit nem mond neked az a név, hogy ,,Maslover1600".
-Hát nem... - sóhajtottam egy nagyot, majd bambán újra bámulni kezdtem a képernyőt.
-Na jó tudod mit? Hagyd ezt a francba, és inkább gondolj arra, hogy ma hazajönnek a srácok! - nézett rám biztatóan, mire megjelent az arcomon egy halvány mosoly, s a telefonommal együtt visszaindultam a szobámba. Vettem egy nagy levegőt, s hogy ezt az egész twitteres történetet minél hamarabb elfelejthessem, elindultam sétálni. Magamra dobtam pár lenge, nyári ruhát, s a kulcsomért nyúlva az ajtóhoz mentem.

*Logan szemszöge*

Szerencsénkre hamarabb eltudtunk indulni hazafelé mint hittük, tehát este helyett már délután haza fogunk érni. Mindannyian csak arra vártunk, hogy otthon kipihenhessük az elmúlt két hét fáradalmait, na meg, hogy meglátogathassuk a többieket.

Mikor megpillantottam a Los Angeles feliratú táblát, már tárcsáztam is Sophiet, hogy elmondhassam neki a jó hírt, miszerint pár percen belül otthon vagyunk.
-Szia! - köszöntem bele a telefonba, mire vidám hangon ő is megszólalt.
-Szia Logan! Mikor jöttök? - kérdezte a hangjából egyértelműen kivehető izgatottsággal.
-Pont ezért hívtalak! A tervezett esti megérkezés helyett már pár perc múlva ott leszünk! - mosolyogtam.
-Ez...ez szuper! - hallottam a vonal másik feléből. - Öhmm, gyorsan elmondom a többieknek is! Puszi! - hadarta el gyorsan mondanivalóját, majd lenyomta a telefont. Hmm, ez fura...

*Sophie szemszöge*

-Emberek! - kiáltottam el magamat a nappali közepén, mire mind a hárman előbotorkáltak előbbi tartózkodási helyükből. - Most hívott Logan, perceken belül itt lehetnek! - huppantam le a kanapéra.
-Tessék? - tűrt egy hajtincset a füle mögé idegesen Vicky. - Nem úgy volt, hogy estefelé?
-De, de valamiért hamarabb el tudtak indulni.... - álltam fel mégis ülőhelyzetemből, hisz számítottam rá, hogy nemsokára iszonyatos kapkodással kell mindent elrendeznünk.
-Oké, akkor van körülbelül öt percünk mindenre! Vicky te hívd fel Mendyt, én töltök mindenkinek pezsgőt, Barbi és Sophie ti pedig rakjátok ki az ,,Üdv itthon" feliratot! Rendben? - adta ki a parancsokat Dorine, de válaszul senki nem felelt, csak rohant mindenki a dolgára. Barbival a szekrényhez siettünk, és a legfelső polcon egyszerre kezdtünk kutakodni a dolgok között.
-Ez nem az...ez sem az.... HOL A FENÉBEN VAN? - kommentáltam az addig sikertelennek bizonyult keresésünket.
-Itt van! - kiáltott fel barátnőm boldogan, mikor a szekrény leghátsó zugában rátalált az összehajtott papírra. - Még is mi a fenének raktuk oda? - kérdezte, miközben egy székért nyúlt, hogy legyen mire ráállni, hogy ki tudjuk feszíteni valahogyan a feliratot. Még, ha tudtam volna a választ, akkor sem mondtam volna el az időhiányunk miatt.
-Mendy azt mondta siet ahogy tud! - kiáltotta Vicky a másik szobából.
-Tom! - állt meg a keze Barbinak a levegőben. - Szólt valaki Tomnak? Ááá, gyorsan felhívom! - a nagy sietségben teljesen megfeledkeztünk a csapat már nem is olyan új tagjáról. Barátnőm a telefonjával átviharzott a szoba másik felébe, és tárcsázni kezdett. Mindeközben én befejeztem a felirat kiakasztását, így átmentem a konyhába Dorine-nak segíteni.
-Még kell egy pohár... keress még egy ilyen poharat! - mutatott az asztalra, melyen már egy fémtálcán pihegett 9 darab pezsgőspohár jól teletöltve.
-Oké, oké nyugi! - nyitogattam a konyhaszekrény ajtajait. - Tessék! - kaptam le végül az egyik polcról a keresett tárgyat. Sietősen kikapta a kezemből, majd ugyanúgy cselekedett vele mint a többivel. Hamarosan csengettek. Ledöbbenten néztem Dorine-ra, aki biccentett a fejével, hogy nyissam ki az ajtót. Lenyomtam a kilincset, majd egy nagy kő esett le a szívemről: csak Mendy volt az.
-Jó gyorsan ideértél! - mosolyodtam el, majd beengedtem. Rá alig egy percre Tom is megérkezett, s addigra már mi is elkészültünk nagyjából. A pezsgőspoharak az asztalon voltak, a felirat is büszkén díszelgett, mi pedig izgatottan álltunk, készen arra, hogy bármelyik pillanatban megérkezhetnek a srácok. Egy kis idő múltán csöngettek is, mire Vicky az ajtóhoz lépdelt, s kinyitotta azt. Mi egyszerre zendültünk rá az ,,Üdv újra itthon!" szöveg kiabálására, a srácok pedig meglepődve álldogáltak az előtérben.
-Annyira hiányoztatok! - mosolyodtam el, majd Logan nyakába ugrottam, aki szorosan átölelt. Lehuppantunk mindannyian a kanapéra, vagy a fotelekbe, a srácok pedig mesélni kezdtek az elmúlt két hétről. A tervezett buli helyett ugyancsak beszélgettünk, még is mind jól éreztük magunkat.
-Uhh... én most olyan fáradt vagyok, hogy képes lennék átaludni az egész hátralévő napot! - ásított egy nagyot Carlos. A másik három fiú is kialvatlan volt, így lassan elindultak hazafelé, hogy kipihenjék ezeket a pörgős napokat. A tervezett buli helyett ugyancsak beszélgettünk, még is mind jól éreztük magunkat.

*Vicky szemszöge*

Miután a a srácok elmentek, bevonultam én is a szobámba, egy kicsit lustálkodni. A telefonomat a kezembe kaptam, majd felmentem twitterre. Már egészen kiment a fejemből a reggeli rosszakaróm, amikor egy újabb üzenetet kaptam tőle. Tudtam, hogy ha elolvasom, csak magamat fogom azzal bosszantani, de túlságosan furdalt a kíváncsiság, így megnyitottam. Halkan, suttogva olvastam fel: ,,Ne hidd, hogy reggel olvastad az első és egyben utolsó üzenetemet... Én mindig itt leszek! xoxo". 
Sóhajtottam egyet, s inkább a fülhallgatóm társaságában kívántam folytatni a napomat. Nem akartam, hogy akárki is tönkre tehesse a hangulatomat.